FIFA: az ügyészség ejtette a Blatter elleni vádakat – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.29. 19:42
null
Blatter fellélegezhet, ejtették az ellene felhozott vádakat (Fotó: Getty Images)
A zürichi ügyészség ejtette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elnöke, Joseph Blatter ellen felhozott vádakat – szúrta ki a Linth 24 nevű svájci hírportál.

 

A megnevezett forrás szerint a nyomozás során nem találtak bizonyítékot a zürichi FIFA-múzeummal kapcsolatban elkövetett hivatali visszaélésre. Az ítélet nem jogerős.

A FIFA még 2020 decemberében jelentette fel korábbi elnökét a zürichi FIFA-múzeum hűtlen kezelése és hivatali visszaélés gyanújával. A 2016-ban átadott létesítmény újjáépítése több mint 500 millió svájci frankba (mai árfolyamon körülbelül 190 milliárd forintba) került.

A 87 esztendős sportvezető svájci sajtóhírek szerint annyival kommentálta a fejleményeket, hogy az ügy végkimenetele mindvégig egyértelmű volt a számára.

„Nem vagyok bűnös. Minden kiderül majd, jobb későn, mint soha. Vállalom a rám eső felelősséget, de nem vagyok bűnös”szögezte le Blatter még 2017 márciusában a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban, majd 2022 júliusában, miután a svájci bíróság Michel Platinivel együtt felmentette a csalás, vesztegetés, hűtlen kezelés vádja alól, így fogalmazott lapunknak:

„Hosszú hét év volt, súlyos vádakkal illettek, ezek árnyékában kellett élnem a mindennapjaimat. És nemcsak nekem, a családomnak is. A lányomnak meg az unokámnak, Selenának, aki tizennégy éves fiatal hölgy volt az ügy kezdetén, és még az iskolát is el kellett hagynia, ahova járt, mert azzal csúfolták, hogy bűnöző a nagyapja.”

Legfrissebb hírek

A FIFA-hoz fordul az Újpest a Duarte-transzfer miatt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Vb 2026: közel kétmillió jegy talált gazdára az első két körben

Foci vb 2026
2025.11.26. 21:56

A FIFA ismét megválasztja a legjobbakat – a Nemzeti Sport főszerkesztője olvasóink segítségére is számít

Minden más foci
2025.11.21. 16:33

Lamine Yamal gólja is jelölt a Puskás-díjra

Egyéb egyéni
2025.11.13. 19:44

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2025.11.10. 11:09

A FIFA megnevezte a jelölteket – ők pályáznak az év legjobb labdarúgójának járó díjra

Minden más foci
2025.11.06. 21:24

Újabb torna indulását jelentette be Gianni Infantino

Minden más foci
2025.10.27. 08:50

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52
Ezek is érdekelhetik