Fenerbahce: „A légiósok közül Szalai Attila beszél a legjobban törökül”

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.27. 19:20
null
A magyar válogatott védő sérülése súlyosságáról is beszélt az FB TV-nek (Fotó: AFP)
Mint ismert, a török labdarúgó-bajnokságban (Süper Lig) szereplő Fenerbahce magyar válogatott védője, Szalai Attila egy héttel ezelőtt megsérült a Konyaspor elleni bajnokin, így nem játszhat a mieink márciusi felkészülési mérkőzésein. A 24 éves játékos sérülése súlyosságáról, illetve klubcsapata teljesítményéről is beszélt az FB TV-nek.

 

„A Konyaspor elleni bajnokin kaptam egy rúgást a jobb térdemre, amelynek következtében megrándult a belső szalagom. Hál' istennek nem komoly a sérülésem. Az orvosi stáb szerint két hetet vesz igénybe a kezelésem – a mai a hetedik nap. Jól halad a folyamat, gyorsan gyógyulok” – mondta Szalai Attila, majd hozzátette, nagyon sajnálja, hogy a sérülés miatt nem játszhat a válogatott márciusi felkészülési meccsein (csütörtökön 1–0-ra kikaptak Szerbiától a mieink a Puskás Arénában, ám jövő hét kedden Észak-Írországban javíthatnak).

Szalai örül annak, hogy jobban teljesít a Fener – legutóbbi öt meccséből négyet megnyert, s mindössze két ponttal van lemaradva a második Konyasportól a bajnokságban –, valamint azt is elmondta, hálás a szurkolóknak, amiért támogatják a csapatot.

A magyar válogatott védő arról is beszélt, hogy balszélsőként kezdte pályafutását, valamint szóba került, hogy cseh csapattársa, Filip Novák szerint a légiósok közül Szalai beszél a legjobban törökül.

„Édesapám balhátvéd volt, én pedig balszélsőként kezdtem. Idővel védő lettem.”

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata ellen léphet pályára

Légiósok
25 perce

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
1 órája

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
4 órája

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
23 órája

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősíteniük Szoboszlaiéknak

Angol labdarúgás
2025.04.30. 18:22

Megdolgoztatták Szoboszlai Dominiket, válaszul kihozta győztesnek Cristiano Ronaldót

Légiósok
2025.04.30. 12:40

Nikitscher Tamás: Igazán a kudarcokból lehet tanulni – exkluzív

Légiósok
2025.04.30. 08:39
Ezek is érdekelhetik