Felkészülés: brutális olasz kezdés, Hollandia bánta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 22:40
null
Brutális kezdés, Olaszország legyőzte Hollandiát (Fotó: corrieredellosport.it)
Az olasz labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte Hollandiát Ciro Immobile és Daniele De Rossi találatával.

Az olaszok nem sokat vártak a kezdés után az első góllal, már a 3. percben megszerezték a vezetést, miután a Bonucci passzával kilépő dortmundi, Ciro Immobile gyönyörűen elhúzta a rosszul kifutó Cillessen mellett a labdát, majd 10 méterről az üres kapuba passzolt (1–0).

Az igazi hideg zuhany azonban csak ezt követően jött, a 9. percben Martins Indi a tizenhatoson belül lekönyökölte a válogatottban első meccsén pályára lépő Zazát, a játékvezető pedig azonnal felmutatta a piros lapot, és a büntetőpontra mutatott.

A labda mögé Daniele De Rossi állt, és magabiztosan a jobb alsóba gurította az ellenkező irányba repülő Cillessen mellett, így már 2–0-ra módosítva az állást a 10. perc végére.

Az emberelőnyben futballozó olaszok ezt követően is uralták a meccset, de a saját térfelükről nem szívesen mozdultak el, így a helyzetek is elmaradtak az első félidőben.

A fordulás után a végig lelkesen futballozó Zazának és a másik oldalon Van Persie-nek is lett volna lehetősége betalálni, de már csak az oldalháló zörrent, és így maradt a 2–0-s eredmény.

A mérkőzés összefoglalója:

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Olaszország–Hollandia 2–0
(2–0)
Bari, Stadio San Nicola. V: Karaszjov (orosz)
OLASZORSZÁG: Sirigu – Bonucci, Ranocchia, Astori – De Rossi (Parolo, 67.) – Darmian (Candreva, 73.), Marchisio (Verratti, 63.), Giaccherini, De Sciglio (Pasqual, 67.) – Immobile (Giovinco, 76.), Zaza (Destro, 73.). Szövetségi kapitány: Antonio Conte
HOLLANDIA: Cillessen – Janmaat (Van der Wiel, 72.), Martins Indi, De Vrij, Blind – De Jong (Pieters, 63.), Wijnaldum (Fer, 85.), Sneijder – Kuyt, Van Persie (Narsingh, 80.), Lens (Veltman, 12.). Szövetségi kapitány: Guus Hiddink
Kiállítva: Martins Indi (9.)
G: Immobile (3.), De Rossi (10. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik