Felkészülés: Adorján-gólpassz, Pool-négyes, Ajax-ötös

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.13. 19:38
A Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–0-ra legyőzte a harmadosztályú Preston North Endet. A „vörösök” mezében az új játékosok közül bemutatkozott Luis Alberto, Simon Mignolet és Kolo Touré, és első felnőtt gólját szerezte Jordon Ibe. Rajta kívül Philippe Coutinho (tizenegyesből) és Raheem Sterling talált be, valamint Iago Aspas is először volt eredményes a Pool mezében.

Köteles László és Király Gábor egyaránt győzelmet könyvelhetett el csapatával: a Genk a holland Venlót, míg az 1860 München a BL-induló Bayer Leverkusent győzte le. Mindkét magyar kapus végigvédte az összecsapást. Köteles László és Király Gábor egyaránt győzelmet könyvelhetett el csapatával: a Genk a holland Venlót, míg az 1860 München a BL-induló Bayer Leverkusent győzte le. Mindkét magyar kapus végigvédte az összecsapást.

A Groningennél egyhetes próbajátékon lévő Adorján Krisztián is örülhetett, a holland együttes a Helmond ellen nyert 3–1-re, a Liverpooltól érkező magyar középpályás – akit szeretne megtartani a Groningen – az egyenlítő gólnál asszisztot jegyzett.

Az Ajax 5–1-re nyert a Waalwijkkel szemben, az amszterdamiak első három gólját Derk Boerrigter szerezte, akit korábban épp az RKC-tól szerzett meg a nagycsapat.

A NAC Babos Gáborral és Bodor Boldizsárral a soraiban nyert 9–0-ra az alsóbb osztályú Madese Boys otthonában.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
St. Mirren–Charlton Athletic 0–4
Den Haag–Swansea City 0–1
Randers–Aarhus 3–0
Bristol City–Rangers 0–1
Madese Boys–NAC 0–9
Preussen Münster–Twente 1–0
Wolfsburg–Köbenhavn 1–2
Venlo–Racing Genk 0–1
Groningen–Helmond Sport 3–1
Utrecht–Emmen 2–1
Greuther Fürth–Augsburg 2–1
Livingston–Wolverhampton Wanderers 1–2
RasenBallsport Leipzig–Hertha BSC 0–1
Dunfermline–Hearts 1–2
Bayer Leverkusen–1860 München 1–2
Bournemouth–West Ham United 0–2
Bury–Sheffield United 1–3
FSV Frankfurt–Hoffenheim 1–0
Hamburger SV–Braunschweig 0–0 – t.: 4–3
Kaiserslautern–Nordsjaelland 4–0
Preston North End–Liverpool 0–4
RKC Waalwijk–Ajax Amsterdam 1–5
Eintracht Frankfurt–VfR Aalen 4–1

Legfrissebb hírek

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

A BBC-nél is Szoboszlaié lett az előző hónap legszebb gólja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.15. 08:18

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06
Ezek is érdekelhetik