Eurofutball: Gulácsi letaglózta a csatárt, kiállították a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.03. 23:08
A Gulácsi Péterrel felálló Salzburg sikerével zárult az Osztrák Kupa 2014–2015-ös kiírása, a salzburgiak a döntőben hosszabbítás után 2–0-ra megverték a rekordgyőztes Austria Wient. A bajnokcsapat győzelmének értékét növeli, hogy a magyar kapus kiállítása miatt a második félidőtől emberhátrányban játszott.

Gulácsi Péter a nyári átigazolási időszakban valószínűleg távozik – a német másodosztályú RB Leipzigben folytathatja a pályafutását –, így elképzelhető, hogy a kupadöntőben lépett pályára utoljára a Salzburg színeiben.a német másodosztályú RB Leipzigben folytathatja a pályafutását –, így elképzelhető, hogy a kupadöntőben lépett pályára utoljára a Salzburg színeiben.

A magyar válogatott kapus emlékezetessé tette a meccset, de nem úgy, ahogyan előzetesen eltervezte. Gulácsi az első félidő hajrájában a kapujából harminc méterre kifutva elgázolta a bécsi együttes csatárát, David de Paulát, aki a minap hosszabbította meg a szerződését 2017-ig a lila-fehérekkel.

A fővárosiak azonban nem tudták kihasználni, hogy nyolcvan percig létszámfölényben játszották, a Salzburg ugyanis a hosszabbításban két gólt szerezve a maga javára billentette a mérleg nyelvét.

A 96. percben a Barcelona B korábbi csatára, Jonatan Soriano, majd kevesebb mint tíz perccel később a brazil Felipe Pires köszönt be.

A Salzburg fennállása során harmadszor nyerte meg az Osztrák Kupát, míg a 27-szeres győztes Austria Wien a 12. vereségét szenvedte el a finálékban.

OSZTRÁK KUPA
DÖNTŐ
Austria Wien–Salzburg 0–2 – hosszabbítás után

TÖRÖKORSZÁG. A címvédő Galatasaray 3–2-re megverte a Bursasport a Török Kupa döntőjében, ezzel 16. alkalommal hódította el a trófeát, amivel toronymagasan vezeti az örökranglistát. A bajnoki címet is bezsebelő isztambuli együttes 2000 óta először duplázott hazai színtéren.

A második sikerére 1986 óta ácsingózó zöld-fehérektől Fernandao és Volkan Sen is betalált, ám a triplázó Burak Yilmazzal nem tudtak mit kezdeni. A török válogatott csatár első gólját Wesley Sneijder készítette elő, míg a második és a harmadik találatánál Selcuk Inan adta a gólpasszt.

A Bursaspor otthonában rendezett mérkőzést több mint 24 ezer néző tekintette meg a helyszínen. A hazaiak hatodik kupadöntőjükön az ötödik vereségüket szenvedték el.

TÖRÖK KUPA
DÖNTŐ
Galatasaray–Bursaspor 3–2

AZERBAJDZSÁN. Az Azeri Kupa döntőjében a kétszeres címvédő, rekordgyőztes Neftci Baki 3–1-re kikapott a Qarabagtól, amely 2009 óta először, összességében negyedszer nyerte meg a serleget. Az 1951-ben alapított együttes duplázott, hiszen a bajnokságban is az élen végzett.

A kupadöntőben két gólt szerzett Reynaldo, a Qarabag történetének harmadik legeredményesebb játékosa.

AZERI KUPA
DÖNTŐ
Qarabag–Neftci Baki 3–1

Legfrissebb hírek

Második meccsét is megnyerte férfiválogatottunk a röplabda Európa-ligában

Röplabda
7 órája

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Az MU is versenybe száll a Liverpool kiszemeltjéért, Sané Sallai csapattársa lett – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.12. 08:30

A két gólszerzőt látták a legjobbnak olvasóink az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.11. 13:54

Provokatív kérdést is kapott az Eb-győztes Fernando Santos a magyarok elleni meccs után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.06.11. 08:59

Így teljesítettek lapunknál a magyar válogatott tagjai Azerbajdzsán ellen

Magyar válogatott
2025.06.11. 08:39

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Gyors gólváltás után Szoboszlai találata döntött – videók

Magyar válogatott
2025.06.10. 19:55
Ezek is érdekelhetik