Eszék: a tréner beismeri, nagy a felelőssége a kiesésben

Vágólapra másolva!
2022.07.29. 14:46
null
A horvát sajtó azt találgatja, belebukik-e az Ekl-kiesésbe Nenad Bjelica (Fotó: NK Osijek)
A horvát NK Osijek labdarúgócsapatának az Ekl-selejtezőből történt kiesését követően (mint ismert, a kazah Kizilzsar Eszéken 2–0-ra győzött, így a fehér-kékek 2–3-as összesítéssel búcsúztak a további küzdelmektől) azonnal találgatások kezdődtek arról, hogy Nenad Bjelica vezetőedző távozhat a csapattól.

Bjelica távozása már nem először kerül szóba, hiszen májusban is volt az ügyben találkozó a klub irányítóinak képviselőjével, Vladimir Coharral. Miként azt a Jutarnji list lapjára hivatkozva a Sportske novosti napilap világhálós verziója kiemeli, az 50 éves horvát szakvezető elmozdítása súlyos milliókkal terhelné az egyesületet, főképp, ha hozzáfűzik, a tréner évi járandósága csaknem bruttó 11 millió kuna.

Bjelica korábban a zágrábi Dinamót 49 év után az európai versengések tavaszi fázisába vezette, illetve 2013-ban az Austria Wient a BL csoportkörébe juttatta. Emiatt a szakember fizetése párját ritkító a horvát sport palettáján, a végkielégítés mértéke is nyomott a latban, ezért akkor a szakvezető maradt a posztján. (Az említettekhez tartozik, hogy Bjelica arra is figyel mindig, hogy anyagilag a stábja is kellően elismert legyen, így még magasabb összegre rúgott volna az elköszönés. Ha ezek alapján még májusban megköszönik – a szakmai csoportjával együtt – a munkáját, mintegy hárommillió euróra rúgott volna a végkielégítés.)

„Kereshetnénk százféle okot alibiként, de erre a kiesésre nincs mentség – fogalmazott a találkozót követően az NK Osijek honlapján az eszékiek szakvezetője. – A teljes felelősséget magamra vállalom, egyszerűen nem nézett ki jól a csapat, s különösen igaz ez a második játékrészre. Ellenfelünk vezető gólja után mindenfajta szervezettségünk odalett, ebben pedig, ezt be kell látni, az edző felelőssége az elsődleges.”

Intenzív történések a magyar érintettségű kupacsaták után

A délszláv labdarúgásban a csütörtöki „Ekl-es” történések több vetületében is érintik a magyar szálat, röviden taglalva a szlovén Olimpija Ljubljana gárdája büntetők után esett ki a Sepsi OSK-val szemben, míg a horvát NK Osijek az idegenbeli sikerét követően hazai pályán nem csupán kikapott kazah riválisától, az FK Kizilzsartól, de szintén befejezte idei európai kupaszereplését.

Horvátországban a Sportske novosti elemzése így indít: „Az eszéki blamázs nem most kezdődött, jóval korábbra nyúlik vissza, s Bjelicának nem marad más, mint a távozás”. Mindennek külön pikantériát kölcsönöz, hogy a hétvégén NK Osijek–Slaven Belupo bajnokit rendeznek, s a vendégek kispadján az a Zoran Zekic foglal helyet, aki néhány esztendeje az eszékiekkel még a PSV Eindhoven csapatát is kiejtette az Európa-liga selejtezőjében.

A honlap hasábjain Zekic a megkeresésre így reagált: „Az eszéki szurkolók az én visszatérésemet szeretnék? No, de uraim, nekem munkám van, ezért fizetnek, tehát ezt nem szeretném kommentálni és rövidre is zárnám a témát...”

Az index.hr portálja roppant részletesen foglalkozik az elmúlt órák történéseivel, kezdve onnan, hogy külön rendőri biztosításra volt szükség a kazah ellenfél elleni kiesést követően, mint ahogy Nenad Bjelica szavait is idézik: „Le kell ülnünk a klubvezetéssel, s megbeszélnünk, mi is a leghelyesebb a továbbiakat illetően.”

Szlovéniában a kupacsapatok túlnyomó többsége már ki is szállt a további szereplésből az európai porondot tekintve, s az ekipa24.si így fogalmaz: „Ez brutális” – melyben benne foglaltatik, hogy az Olimpija Ljubljana ugyan 2–0-val kiharcolta a hosszabbítást és a tizenegyespárbajt, abban azonban már nem tudott a Sepsi OSK fölé kerekedni.

„Albert Riera, az Olimpija vezetőedzője vállalta a felelősséget a csapat összeállításáért, s azt is hangsúlyozta, hogy a jövőben is bízik abban a Mustafa Nukićban, aki ugyan a szurkolók kedvence, viszont a tizenegyespárbaj során rögtön hibázott.”

Az index.hr a Vitória Guimaraes felcsúti találkozóját követően már a továbbjutó portugálok mesterének, Joao Miguel da Cunha Teixeirának a szavait idézte: „A Puskás után mostantól kezdhetünk a Hajduk Splittel, következő ellenlábasunkkal foglalkozni' – mondta el a 40 esztendős Moreno. „Ez a két mérkőzés lehet az a felmérő, mely segít megmutatni, mit nem csináltunk eddig jól. Nehéz erőpróba előtt állunk. Nagyot kell majd küzdenünk azért, hogy a splitiekkel szemben továbbjussunk. Ez amúgy a hitvallásunk is, nem szerepelhetsz a Vitóriában, ha nem a küzdőszellem szerepel nálad az első helyen.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik