Nemzetisport.hu 2010.10.30 22:43 Frissítve: 2014.01.23 01:32

Eredivisie: Dzsudzsákék elbukták a rangadót, oda a veretlenségük

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) két veretlen csapatának szombat esti, rendkívül feszült mérkőzésén a címvédő Twente 1–0-ra győzött a PSV ellen, és átvette a vezetést a tabellán. Az enschedeiek 37 év után nyertek Eindhovenben.

A Twente gólját a nyáron igazolt fiatal belga középpályás, Nacer Chadli lőtte a 60. percben: a balösszekötő helyén ügyesen megtolta a labdát védője mellett, s jobblábas bombája nyomán a labda félmagasan, védhetetlenül vágódott a kapu bal oldalába.

A Twente sérülés miatt kapuscserére kényszerült az utolsó percekben, míg a PSV emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, az öt perccel korábban becserélt Jagos Vukovics ugyanis rendkívül durva belépőjéért a 85. percben piros lapot kapott. Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt, de ezúttal ő sem tudott segíteni csapatán, amely a második játékrész nagy részét végigrohamozva sem tudott kialakítani igazi gólhelyzetet. A legközelebb Marcus Berg járt az egyenlítéshez, a kipattanó labdát 14 méterről alig bombázta a léc fölé a 93. percben.

A két csapat korábbi 44 eindhoveni mérkőzésének mérlege: 26 PSV-győzelem, 16 döntetlen és mindössze két Twente-siker. Az enschedeiek legutóbb 37 esztendeje, 1973. április 18-án győztek a PSV otthonában – akkor is 1–0-ra. A fordulónak egyaránt négyes bajnoki győzelmi sorozattal nekivágó két csapat közül a Twente folytathatja szériáját – immár az Eredivisie első helyéről.

A forduló korábbi szombati mérkőzéseiről itt olvashat.

EREDIVISIE 
12. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Venlo–Groningen 3–5
NAC Breda–De Graafschap 2–0
Excelsior–Heerenveen 0–2
Heracles–Ajax 1–4
PSV–Twente 0–1
Vasárnapi mérkőzések
Den Haag–Utrecht  
NEC–Vitesse  
Roda–Willem II  
AZ–Feyenoord  
AZ ÁLLÁS 
  1. Twente 12 8 4
23–8 +15 28
  2. PSV 12 8 3 1 37–9 +28 27
  3. Ajax 12 8 3 1 33–13 +20 27
  4. Groningen 12 7 3 2 25–16 +9 24
  5. Roda 11 6 4 1 20–13 +7 22
  6. Utrecht 11 6 1 4 20–16 +4 19
  7. AZ 11 5 3 3 14–11 +3 18
  8. Heerenveen 12 4 4 4 17–16 +1 16
  9. NAC Breda 12 5 2 5 15–17 –2 16
10. Den Haag 11 4 3 4 21–23 –2 15
11. NEC 11 4 2 5 20–21 –1 14
12. De Graafschap 12 3 4 5 15–25 –10 13
13. Heracles 12 3 3 6 19–21 –2 12
14. Feyenoord 11 3 2 6 15–24 –9 11
15. Excelsior 12 3 2 7 14–23 –9 11
16. Vitesse 11 2 2 7 10–24 –14 8
17. Venlo 12 2 10 10–25 –15 6
18. Willem II 11
1 10 9–32 –23 1
2021.01.21 19:25:14

Minden más foci CSILLAG PÉTER

Ha létezik szerelem ember és város között... – exkluzív képgaléria a Maradona-királyság éveiről.

2021.01.17 15:17:21

Minden más foci BOROS MIKLÓS

Röpködő mínuszok és játékosok, piros lap, mentő, sok-sok kihagyott szentgyörgyi helyzet, CFR-siker.