Edzősors: Belga vagy német csapathoz is aláírhatok – Storck

Vágólapra másolva!
2019.05.13. 09:20
Bernd Storck, a belga élvonalban szereplő Royal Excel Mouscron vezetőedzője még nem tudja, hol folytatja a pályafutását.

Storck, miután 2017 októberében távozott a magyar válogatott kispadjáról, csaknem egy évig nem vállalt munkát, majd tavaly szeptemberben a bajnokságot pocsékul indító, akkor a belga élvonal utolsó helyén álló Mouscron edzője lett, a gárdát aztán sikeresen az élvonalban tartotta.

Az 56 éves német szakember néhány nappal ezelőtt bejelentette, nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését a klubnál, s azóta több csapattal is összeboronálták már – lehetett olvasni a Hertháról, de a belga FC Bruges-ről is.

Bernd Storck most elárulta, nem tudja, hol folytatja, de több országból is keresték már.

„Való igaz, hogy más, belga vagy német csapathoz is aláírhatok, vannak megkereséseim. Az igaz, hogy láttak engem Bruges-ben, de ez csak azért van, mert a családommal arra jártam, a klub vezetőségével viszont egyáltalán nem beszéltem” – árulta el a magyar válogatott korábbi kapitánya a La Derniere Heure-nek.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

Női kosár Eb: harminc év után küzd éremért Olaszország

Kosárlabda
2025.06.27. 16:00

Bekő Balázs: Nem félek a kihívásoktól!

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:03

Hiába a korábbi megegyezés, elköszönt a belga klub Bernd Storcktól

Minden más foci
2025.06.20. 21:35

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.19. 09:20

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
2025.06.19. 08:36

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 18:23
Ezek is érdekelhetik