Eb 2024: a Fehérvár játékosa lemondta a válogatottságot

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.25. 11:29
null
Kenan Kodro búcsút intett a bosnyák válogatottnak (Fotó: Marca)
Lemondta a bosnyák labdarúgó-válogatottban való szereplést Kenan Kodro, a labdarúgó NB I-ben érdekelt Fehérvár FC játékosa – vette észre a Klix.

A bosnyák hírportál szerint a 30 éves labdarúgó azután döntött a válogatottság lemondása mellett, hogy édesapját, Meho Kodrót menesztette a nemzeti csapat éléről a Bosznia-hercegovinai Labdarúgó-szövetség (NFSBiH).

„Boldogan és büszkén tekintek vissza arra a hét évre, mely során hazám válogatottjának a mezét viselhettem. (...) Az évek során akadtak hullámhegyek és hullámvölgyek, de mindig a legnagyobb odaadással küzdöttem a címeres szerelésben. Búcsúzni sohasem könnyű, de a jelen pillanatban az NFSBiH vezetői szétverik hazám labdarúgását, én pedig ebben nem kívánok részt venni. A bosnyák válogatott sikeréért dolgozóknak sok sikert kívánok a jövőre nézve” – fogalmazott Instagram-oldalán kiposztolt közleményében Kenan Kodro.

A Fehérvár FC-t 2021 óta erősítő csatár 15 mérkőzésen lépett pályára a bosnyák nemzeti csapatban, ezeken a meccsen két gólt szerzett.

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 6 6 24–0 +24 18
2. Szlovákia 6 4 1 1 8–2 +6 13
3. Luxemburg 6 3 1 2 7–16 –9 10
4. Bosznia-Hercegovina 6 2 4 5–9 –4 6
5. Izland 6 2 4 10–9 +1 6
6. Liechtenstein 6 6 1–19 –18 0
Legfrissebb hírek

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, a klub határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
18 órája

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:47

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Az edzőváltás sem segített, 26 év után esett ki a Vidi

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 09:24

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

Cser-Palkovics András: Pénteken szeretnénk aláírni a Fehérvár FC átvételét

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 09:06

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Eldőlt a Vidi sorsa – bejelentést tett Székesfehérvár polgármestere

Labdarúgó NB II
2025.06.10. 15:08
Ezek is érdekelhetik