DAC: magyar himnusz, Marco Rossi és 5–0-s siker Dunaszerdahelyen

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 22:10
Több mint tízezren, 10 294-en látták a Mol Arénában péntek este, amint történelmi eredményt elérve a Fortuna Liga második helyén végző DAC 5–0-s győzelmet arat a Michalovce ellen a 2018–2019-es idény utolsó meccsén.

Az ünneplés már a mérkőzés előtt elkezdődött, Ján Kovácik, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke átadta az ezüstérmeket a dunaszerdahelyi csapat játékosainak, illetve szakmai stábjának. „Történelmi siker a bajnoki ezüstérem, és az a legjobb benne, hogy meggyőző játékkal lettünk másodikok” – mondta a DAC-tulajdonos Világi Oszkár, aki ugyancsak kapott ezüstérmet.„Történelmi siker a bajnoki ezüstérem, és az a legjobb benne, hogy meggyőző játékkal lettünk másodikok” – mondta a DAC-tulajdonos Világi Oszkár, aki ugyancsak kapott ezüstérmet.

Martin Jedlicka, a dunaszerdahelyi kapus lett a Fortuna Ligában április legjobbja, s a cseh futballistát választották a sárga-kék szurkolók a tavasz legjobbjának, megelőzve Kalmár Zsoltot és Vida Kristophert. A felvidéki együttes klubhimnuszát (Nélküled) Dunaszerdahely testvérvárosa, Székelyudvarhely „hangja”, Simó Annamária énekelte el. Ezután tízezer torokból szólt a Himnusz fantasztikus koreográfia mellett.


Forrás: sportolunk.sk

Az első félidő lefújása után néhány másodperccel csaknem felrobbant a Mol Aréna: a bemondó a stadionban üdvözölte Marco Rossit, a magyar válogatott szövetségi kapitányát. Tombolt a publikum, skandálta a volt DAC-mester nevét, majd zúgott a „Hajrá, Magyarország!”

Az 5–0-ra diadalmaskodó csapat még két klubrekordot megdöntött pénteken: új gól- (63), illetve nézőcsúcs (átlagban 8445) született a bajnoki idényben.

Fantasztikus utazás volt!

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 10. (UTOLSÓ) FORDULÓ

DAC Dunaszerdahely–Michalovce 5–0
DAC: Vida Kristopher gólpasszt adott, a 90. percben lecserélték, Vida Mátét és Kalmár Zsoltot egyaránt a 87. percben cserélték le, Csóka Dániel ezúttal sem volt kerettag
Slovan Bratislava–Sered 3–1
Slovan: Holman Dávid végig játszott, Guzmics Richárdot az 51. percben becserélték

A felsőház végeredménye: 1. Slovan 80 pont, 2. DAC 63, 3. Ruzomberok 56, 4. Zilina 54, 5. Zemplín Michalovce 40, 6. Sered 38
Az 1. helyezett a Bajnokok Ligája-selejtezőben, a 2 és 3. helyezett az Európa-liga-selejtezőben indulhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik