DAC: László Csaba távozik a klubtól – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.06.09. 10:02
null
László Csaba távozik a dunaszerdahelyi együttestől (Fotó: DAC)
A dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapata a hivatalos oldalán jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg László Csaba május végén lejáró szerződését.

 

Az 53 esztendős szakember tavaly októberben vette át Németh Krisztián helyét a DAC kispadján. Húsz bajnoki és két kupamérkőzésen irányította az együttest, amellyel az élvonalban ahetedik helyen zárt, míg aSzlovák Kupában anegyeddöntőig menetelt.

László Csaba mellett Werner Burger pályaedző is elhagyja aDAC-ot.

„Szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket Csabának a klubban elvégzett munkájáért. Utólag is jó döntésként értékeljük, hogy őrá bíztuk az A-csapat vezetését, és úgy gondoljuk, hogy teljesítette afeladatot, mellyel a klubunkhoz érkezett. Csabának sok sikert kívánunk, és biztosak vagyunk abban, hogy a következő tevékenységében is sikeres lesz. Klubunk folyamatosan fejlődik, és ez a jövőben is folytatódni fog az új edző kinevezésével, aki osztja az értékeinket és filozófiánkat, és segít majd nekünk előbbre vinni a DAC-ot” – mondta Világi Oszkár, a klub tulajdonosa.

A klub honlapja szerint az új vezetőedzőt – aki minden bizonnyal a Budapest Honvédtól távozó Marco Rossi lesz – a következő napokban jelentik be.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Egy éve küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsénk

Magyar válogatott
2025.06.13. 14:21

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

Marco Rossi: Van-e esélyünk kijutni a vb-re a csoportból? Nem hiszem

Magyar válogatott
2025.06.10. 21:11

Szoboszlai: Jó tanulópénz volt ez a két meccs az őszi vb-selejtezők előtt

Magyar válogatott
2025.06.10. 21:06

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Marco Rossi elárulta, Varga Barnabás és Tóth Balázs is kezd az azeriek ellen

Magyar válogatott
2025.06.09. 18:44

Embert próbáló feladat elé néz Marco Rossi és válogatottja

Magyar válogatott
2025.06.07. 11:07
Ezek is érdekelhetik