Copa América: 10 sárga lap, kapufák, tizenegyespárbaj – döntőben az argentinok

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.07.07. 06:12
null
Sokatmondó kép a lefújás után (Fotó: AFP)
Argentína a rendes játékidőben nem bírt Kolumbiával (1–1) a dél-amerikai labdarúgó-válogatottak bajnokságának (Copa América) magyar idő szerint szerda hajnali elődöntőjében, ám a tizenegyeseknél jobban koncentrált, s ezzel bejutott a fináléba, ahol a házigazda Brazília lesz az ellenfele.

Az argentinok nem bíztak semmit a véletlenre, és már a hetedik percben megszerezték a vezetést: Giovani Lo Celso remek labdával ugratta ki Lionel Messit, aki jól fordult be, lekészített, Lautaro Martínez pedig 11 méterről kíméletlenül kilőtte a jobb alsót (1–0).

Az első félidő folytatásában főleg Kolumbia akarata érvényesült, Reinaldo Rueda csapata a 37. percben előbb átlövésből a kapufát, majd a szöglet után a lécet is eltalálta, de ekkor még nem jött össze az egyenlítés.

Nem úgy a 61. percben, amikor a bal szélen jól kilépő Luis Díazt elnyomni sem tudták, és még estében, az ötös széléről a kapuba emelt (1–1).

A folytatásban sem unatkozhattunk: Messinek úgy odaléptek, hogy elkezdett vérezni a bokája, az argentinok a hajrában tizenegyest reklamáltak, majd néhány perccel később ők is eltalálták a kapufát, de több gól nem született a 47 szabálytalanságot és 10 sárga lapot hozó rendes játékidőben, így jöhettek a tizenegyesek: az argentinoktól egyedül Rodrigo De Paul hibázott, Emiliano Martínez viszont hármat is megfogott, így Argentína 2016 után ismét ott lesz a fináléban, ahol a házigazda Brazília lesz az ellenfele. A két nemzet legutóbb 2007-ben mérkőzött meg egymással a torna döntőjében, akkor a brazilok 3–0-s sikerrel hódították el a trófeát.

COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
ELŐDÖNTŐ

Argentína–Kolumbia 1–1 – 11-esekkel: 3–2 (Lautaro Martínez 7., ill. Luis Díaz 61.)

A másik elődöntőben
Brazília–Peru 1–0 (Lucas Paquetá 35.)

DÖNTŐ
Július 10., Rio de Janeiro (Maracaná Stadion)
vasárnap, 2.00: Brazília–Argentína

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik