Brazília: Vanderlei Luxemburgo veszi át a Vasco da Gama irányítását

Vágólapra másolva!
2021.01.01. 11:43
null
Luxemburgo ismét Brazíliában kapott állást (Fotó: AFP)
A Vasco da Gama vezetősége Vanderlei Luxemburgót nevezte ki a brazil labdarúgó-bajnokságban jelenleg 17. helyen álló csapat edzőjévé – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A 68 éves szakember megbízatása egyelőre a sorozat februári zárásáig szól – írta az MTI.

Luxemburgo, a brazil válogatott korábbi szövetségi kapitánya, december közepén kórházba került, mert megfertőződött a koronavírussal és ellátásra szorult. Szóvivője akkor azt közölte, hogy a tréner jó állapotban van.

A távirati iroda emlékeztetett, Brazília egyik legismertebb futballedzője legutóbb a Palmeirasnál dolgozott, amelytől októberben küldték el. Korábban többek között a Flamengónál, a Santosnál és a Corinthiansnál is megfordult, de ült a Real Madrid kispadján is. A brazil nemzeti együttest 1998 és 2000 között irányította, 1999-ben veretlenül nyerte meg a gárdával a Copa Américát.

A Vasco da Gamánál már dolgozott korábban, 2019 májusa és decembere között is, amikor ugyancsak az volt a feladata, hogy az élvonalban tartsa a csapatot.

A riói klub három napja jelentette be, hogy a gyenge eredmények miatt meneszti a portugál Ricardo Sá Pintót – adta hírül az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik