Az iráni nők „férfi” kapusa, az angol szurkoló hazugsága és Brady lerészegedése

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.12.30. 19:31
2021-ben is számos olyan történet volt a sportvilágban, amely megnevettette olvasóinkat. Az év utolsó napjain négyrészes sorozatunkban ezekből a sztorikból elevenítjük fel a legemlékezetesebbeket. Februárban Tom Brady úgy lerészegedett a Super Bowl-győzelem után, hogy járni is alig tudott. Nyáron egy angol szurkolót azért rúgtak ki, mert kiment az Európa-bajnokság elődöntőjére, ősszel pedig Jordánia meg volt győződve arról, hogy az irániak női csapatában férfi védett.

Bradynek kicsit sok volt az avokádós tequila (Fotó: Twitter/Tom Brady)
Bradynek kicsit sok volt az avokádós tequila (Fotó: Twitter/Tom Brady)
Bradynek kicsit sok volt az avokádós tequila (Fotó: Twitter/Tom Brady)
Bradynek kicsit sok volt az avokádós tequila (Fotó: Twitter/Tom Brady)
Bradynek kicsit sok volt az avokádós tequila (Fotó: Twitter/Tom Brady)

 

Ha február, akkor ünneplés. Legalábbis Tom Bradynek, aki 2021-ben hetedik alkalommal nyert Super Bowlt. Ez azonban különlegesebb volt a többi bajnoki címeknél, hiszen ezt már nem a New England Patriotscal, hanem a Tampa Bay Buccaneersszel érte el.

A siker után a Bucs játékosai a városban ünnepelték diadalukat, s Tom Bradynek kicsit megártott az avokádós tequila.


Előbb egy Eminem-zenével üzent a „hatereknek”, majd a vagány pózolás után a Lombardi-trófeát egyik csónakból a másikba átpasszolta, természetesen Rob Gronkowski volt a célpontja.


A merész „passz” után viszont picit több avokádós tequilát ihatott meg Brady a kelleténél, ugyanis a következő videóban már azt láthatjuk, hogy segíteni kell őt a járásban.

 

Nina Farooqi (balról a második) az elődöntő tévéközvetítésében
Nina Farooqi (balról a második) az elődöntő tévéközvetítésében

 

Nehéz a futballszurkolók élete: egy angol drukker júliusban nem tudott ellenállni az Anglia–Dánia Eb-elődöntő csábításának, az utolsó pillanatban szerzett jeggyel kilátogatott a Wembleybe – másnap reggelre kirúgták a munkahelyéről.

Biztos volt benne, hogy a hatvanezer szurkoló között nem szúr majd szemet a jelenléte, de ez hatalmas tévedésnek bizonyult: az első angol gól után olyan lelkesen ünnepelt a lelátó kapu mögötti részén, hogy az egyik kamera ráközelített. És amikor a szünetben ránézett a telefonjára...

„Már ott voltunk a hírekben, az arcom a világ összes televízió-képernyőjén látható volt” – idézte fel a váratlan felfedezést a közösségi médiában igen aktív brit hölgy a Daily Telegraphnak. Fotóját egy neves brit televíziós személyiség, Stacey Dooley is megosztotta a közösségi médiában, lelkendezve írtak rá a barátok Ausztráliából, az Egyesült Államokból.Aztán amikor másnap reggel korán vonatra szállt hazafelé, csörgött a telefonja: a munkahelyéről hívták azzal, hogy már nem kell sietnie...

„Mondták, hogy látták, kint voltam a meccsen, mire őszintén elmagyaráztam, miért tettem így. De nem találtam megértésre, azt mondták, kész, ennyi volt, a tettemnek ez a következménye.”

A rajongó ugyanakkor elmondta, ha újra döntenie kellene, megint így cselekedne.

A jordániaiaknak gyanús volt az iráni kapus...(Fotó: Getty Images)
A jordániaiaknak gyanús volt az iráni kapus...(Fotó: Getty Images)


November közepén egy női futballmérkőzés kavart nagy port a médiában: a Jordán Labdarúgó-szövetség arra kérte az Ázsiai Labdarúgó-szövetséget, hogy indítson vizsgálatot, hiszen úgy vélik, hogy az iráni női válogatottban férfi védett ellenük.

Irán és Jordánia női válogatottja szeptember 25-én mérkőzött meg egymással a 2022-es Ázsia-kupa selejtezőjében. A meccs 0–0-s döntetlennel ért véget, majd Irán 4–2-re győzött a tizenegyespárbajban, és kijutott a tornára.

A jordániaiak azonban arra gyanakodnak, hogy a kapus jó teljesítménye nem volt véletlen: a jordániai szövetség elnöke, Ali Bin al-Husszein Twitteren tett közzé egy levelet, amelyben arra kérte az ázsiai szövetséget, hogy erősítse meg az iráni kapus nemét, szerintük ugyanis egy férfi őrizte a kaput.

Persze az irániak kapusa sem hagyta szó nélkül az esetet: „Nő vagyok. Amit Jordánia csinál, az már zaklatás. Be fogom perelni a jordániai szövetséget” – mondta a Hürriyetnek a 31 éves kapus.


Egyébként az irániak is megvédték kapusukat.

„Az orvosi stáb minden játékost megvizsgált a nemzeti csapatban pont azért, hogy az ilyen problémákat elkerüljük. Megnyugtathatjuk a szurkolókat, nincs ok az aggodalomra. Bármilyen dokumentumot készek vagyunk átadni az ázsiai szövetségnek időhúzás nélkül. Ez a vádaskodás csak azért van, mert Jordánia nem tudja elfogadni a vereséget.”

Legfrissebb hírek

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Ülőröplabda Eb: magyar vereség a nyitányon

Röplabda
2025.07.28. 15:09

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

A második félidőben négy gólt rúgva fordítottak, csoportelsők a franciák a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.13. 23:08
Ezek is érdekelhetik