Az első éjszaka a legnehezebb – sztárfutballisták a rács mögött

BABJÁK BENCE, JUDI ÁDÁM, SMAHULYA ÁDÁMBABJÁK BENCE, JUDI ÁDÁM, SMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.01.26. 08:06
null
A százszoros brazil válogatott Robinho nemi erőszak miatt kerül börtönbe (Fotó: Imago Images)
Az olasz legfelsőbb bíróság a napokban kilenc év börtönbüntetéssel sújtotta nemi erőszak miatt Robinhót, ennek kapcsán összegyűjtöttük a sztárfutballisták emlékezetes botrányait.

 

Sok botrányos életutat felidézhetnénk a labdarúgás világából, ám az ritka, hogy egy korábbi világ­sztár a csúcsról annyira mélyre zuhan, mint Robinho. Amikor a 38 éves brazil csatár még tinédzser volt, Pelé az utódjának tartotta, és bár végül a közelébe sem ért a háromszoros világbajnok klasszisnak, összességében sikeres pályafutással büszkélkedhet. Száz meccsen szerepelt a brazil válogatottban (ezzel nyolcadik az örökranglistán), 2007-ben Copa Américát nyert, a torna gólkirálya, valamint legjobb játékosa lett. A Real Madriddal spanyol, a Milannal olasz bajnok lett, s két évig játszott a Manchester Cityben is. Az utóbbi években azonban a 2013-ban elkövetett szexuális erőszak miatt került a figyelem középpontjába, és a napokban végleges ítélet született az ügyében. Az olasz legfelsőbb bíróság a korábbi ítéletet helybenhagyva kilenc év börtönbüntetéssel sújtotta, a vád szerint kilenc évvel ezelőtt öt társával megerőszakolt egy 22 éves albán nőt. Robinhót 2009-ben Manchesterben is erőszakkal vádolták, ám akkor végül felmentették. A 2013-as esetet is végig tagadta, azt nyilatkozta, minden a hölgy beleegyezésével történt, és egyedül azt bánja, hogy megcsalta a feleségét. A bíróság azonban a bizonyítékok alapján máshogy látta. Mivel Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, elképzelhető, hogy hazájában kell letöltenie a rá kiszabott büntetést.

RONALDINHÓVAL SEM KIVÉTELEZTEK

Az eset azért is szokatlan, mert az utóbbi évtizedekben nemigen volt példa rá, hogy ilyen szintű futballista ennyire súlyos büntetést kapjon. Leszámítva a szintén brazil Bruno Fernandes de Souzát, ám az ő ügye egyrészt brutálisabb, másrészt messze nem volt annyira ismert Európában, mint Robinho. A Flamengo korábbi kapusát 22 év börtönre ítélték (de 2019-ben, még nem egészen 7 év után kiengedték, igaz, házi őrizetben van), amiért bestiális módon megölette állapotos barátnőjét, majd a kutyáival falatta fel a holttest maradványait.

Ronaldinho, a brazilok világbajnok és aranylabdás csillaga egy paraguayi börtönben töltött néhány hetet, mert hamis okmányokkal utazott be az országba – de ott is népszerű volt, sőt még futballozhatott is, úgyhogy nem okozott neki gondot e rövid időszak átvészelése (Fotó: AFP)
Ronaldinho, a brazilok világbajnok és aranylabdás csillaga egy paraguayi börtönben töltött néhány hetet, mert hamis okmányokkal utazott be az országba – de ott is népszerű volt, sőt még futballozhatott is, úgyhogy nem okozott neki gondot e rövid időszak átvészelése (Fotó: AFP)

A fentiek mellett eltörpül Ronal­di­nho vétke, aki 2020-ban azért volt néhány hétig egy paraguayi börtönben, mert hamis okmányokkal utazott be az országba. Állítólag jól kijött a többi rabbal, rendszeresen futballozott, aláírást osztogatott és ugyanúgy mosolygott, ahogyan a pályán megszokhattuk tőle. Ugyanakkor a 2002-es világbajnokság egyik hőse nem tagadta, megviselte a néhány hetes időszak.

„Nagy pofon volt, amikor megtudtam, hogy börtönbe zárnak. Sohasem gondoltam, hogy ilyen szituációba kerülök. A hitemet azonban nem veszítettem el, rendszeresen imádkoztam azért, hogy jobbra forduljon a sorsom” – idézte a goal.com a 2005-ös aranylabdás klasszist.

A skorpiórúgásáról elhíresült René Higuita köztudottan jó viszonyt ápolt a hírhedt Pablo Escobarral, és egy emberrablási ügy miatt ült hét hónapot a kilencvenes évek elején. A kolumbiai válogatott korábbi kapusa akkor azzal védekezett, hogy futballistaként semmit sem tudott az emberrablással kapcsolatos törvényekről.

Joey Barton is megtapasztalta, milyen szörnyű a börtönélet
Joey Barton is megtapasztalta, milyen szörnyű a börtönélet

NINCS KÖNNYŰ PILLANAT A SZABADSÁGTÓL MEGFOSZTVA

Persze nem csupán a dél-amerikaiak között találunk börtönviselt futballistákat. A britek között több olyan ismert labdarúgó van, aki megjárta már a börtönt. Közéjük tartozik a zsenialitása mellett a bohém életviteléről is ismert George Best, aki 1984-ben három hónapot ült, mert ittas vezetése után az őt megbüntető járőrt is inzultálta. Hozzá hasonlóan Tony Adamset is ittas vezetésért ítélték el, Ian Wrightnak 19 évesen viszont csak annyi volt a bűne, hogy nem fizette be az autói után az adót és a biztosítást.

A botrányai miatt is elhíresült Joey Bartont többször elítélték verekedésért és erőszakért, de az ő esetében inkább azt mondhatjuk, az élsport mentette meg attól, hogy a bűn útjára lépjen.

„Az első bent töltött éjszaka volt a legnehezebb, amikor ráébredtem arra, hogy megfosztottak a szabadságomtól. Ott bent nincs könnyű pillanat. Csak az járt a fejemben, hogy még egyszer nem kerülhetek ilyen helyzetbe, igyekeztem hasznosan elütni az időt” – mondta 2016-ban a Four Four Two-nak. Joey testvérét, Michaelt rasszista indíttatású gyilkosság miatt 23 év börtönre ítélték, ami az egyébként meglehetősen erőszakos családot is megviselte.

Maradva Angliánál, a közelmúltból ide kívánkozik még Adam Johnson esete. A Sunderland korábbi 12-szeres angol válogatott szélsőjét 2016-ban hat év börtönbüntetésre ítélték, mivel a vád szerint egy 16 éven aluli lánnyal létesített szexuális kapcsolatot. Végül a büntetésének felét töltötte le, 2019-ben szigorú feltételekkel szabadon engedték.

Karim Benzema, a franciák kiváló csatára egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta a zsarolási ügyét (Fotó: AFP)
Karim Benzema, a franciák kiváló csatára egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta a zsarolási ügyét (Fotó: AFP)

KARIM BENZEMA OLCSÓN MEGÚSZTA

Aligha ússza meg ennyivel Benjamin Mendy. A 2018-ban Franciaországgal világbajnokságot nyerő hátvédet hétrendbeli nemi erőszakkal vádolják, és nemrégiben szállították át egy másik börtönbe, mert ahol eddig raboskodott, sok volt a Manchester United-szurkoló, és ők érthető módon nem szívelték a rivális City egykori futballistáját. Robinhóéhoz hasonlóan az ő ügye is évekig húzódhat, s ha bűnösnek találják, évekre rács mögé kerül.

Karim Benzema viszont olcsón megúszta a 2015-ben kirobbant botrányát. A Real Madrid csatárát tavaly novemberben egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték csoportosan elkövetett zsarolásért, amelynek egykori csapattársa, Mathieu Valbuena volt az áldozata. Ő ezzel jóformán a lehető legenyhébb ítéletet kapta, a pályafutására azonban rossz hatással volt az ügy. A francia válogatottba hat éven keresztül esélye sem volt bekerülni, miközben teljesítménye alapján nyilvánvalóan ott lett volna a helye. A tavalyi Eb-re már behívta őt Didier Deschamps szövetségi kapitány, és négy góllal a válogatott legeredményesebb játékosa volt a tornán. Ugyanakkor valószínűsíthető, ha nincs a zsarolási botrány, tagja lett volna a 2018-as keretnek, és világbajnoknak vallhatná magát. Vagyis ha a szabadságától nem is, a futballvilág legfényesebb sikerétől megfosztotta a tette.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik