Argentína: Maradona nem lesz „a FIFA-korrupció” pártolója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.29. 16:53
Diego Maradona Ali Bin al-Husszeint támogatja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki tisztségéért folyó harcban, mert – mint mondja – nem akarja támogatni a Sepp Blatter irányítása alatt látott korrupciót.

Al-Husszein tagja a nemzetközi szövetség legfontosabb testületének, a végrehajtó bizottságnak is, ám februárban jelezte, hogy újabb négy évet nem tud és nem akar eltölteni a FIFA-ban ilyen körülmények között, ezért megkezdte kampányát a május végi tisztújításra, és nyilvánosan kritizálta a jelenlegi elnököt. A jordániai herceggel egyetért Diego Maradona is, aki úgy döntött, a kihívót támogatja a küzdelemben.februárban jelezte, hogy újabb négy évet nem tud és nem akar eltölteni a FIFA-ban ilyen körülmények között, ezért megkezdte kampányát a május végi tisztújításra, és nyilvánosan kritizálta a jelenlegi elnököt. A jordániai herceggel egyetért Diego Maradona is, aki úgy döntött, a kihívót támogatja a küzdelemben.

„Szeretném kifejezni támogatásomat al-Husszein felé, és segíteni őt abban, hogy meg tudja változtatni a FIFA-t – mondta Maradona. – Már sokszor elmondtam, de most megismétlem: nem vagyok a FIFA korrupciójának támogatója. Azt szeretném, hogy a futball jó irányba változzon meg."

Az elnöki tisztségért Ali Bin al-Husszein és a FIFA-t 17 éve vezető, ötödik ciklusára készülő Sepp Blatter mellett Luís Figo, a portugálok aranylabdás futballistája és Michael van Praag, a holland szövetség elnöke száll harcba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik