Arany-kupa: még sosem volt ilyen! Karibi öröm a négyzeten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.01. 06:46
null
A jamaicai válogatott sorozatban harmadszor jutott be az elődöntőbe (Fotó: AFP)
Jamaica Darren Mattocks 75. percben szerzett büntetőjével 1–0-ra legyőzte Panamát, így sorozatban harmadszor jutott be az Arany-kupa elődöntőjébe. Mivel Haiti korábban legyőzte Kanadát, így két Karibi-térségből érkező gárda is a négy közé került, ilyenre pedig még nem volt példa a viadal történetében.


A magyar idő szerint július 4-én, 3 órakor kezdődő elődöntőben, Tennessee-ben az Egyesült Államok lesz az együttes ellenfele, mivel Christian Pulisic előkészítése után Weston McKennie fejes góljával 1–0-ra legyőzte Curacaót – így a harmadik karibi nemzeti csapatnak már nem jött össze a bravúr.



Hogy az amerikaiak nemzeti ünnepén a döntőbe jutást is ünnepelhetik-e, az még kérdés, az viszont biztos, hogy ezzel a két sikerrel összejött a négy között a 2017-es finálé párosítása, akkor az Egyesült Államok válogatottja 2–1-re nyert.

CONCACAF ARANY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Jamaica–Panama 1–0
(Mattocks 75. – 11-esből)
Egyesült Államok–Curacao 1–0 (McKennie 25.)

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NEGYEDDÖNTŐ
Június 29., Houston
NRG Stadion
Haiti–Kanada 3–2
Június 29., Houston
NRG Stadion
Mexikó–Costa Rica
1–1 – 11-esekkel: 5–4
Június 30., Philadelphia
Lincoln Financial Field
Jamaica–Panama 1–0
Június 30., Philadelphia
Lincoln Financial Field
Egyesült Államok–Curacao 1–0
ELŐDÖNTŐ
Július 2., Glendale
State Farm Stadion
Haiti–Mexikó x–x
Július 3., Nashville
Nissan Stadion
Jamaica–Egyesült Államok
x–x
DÖNTŐ
Július 7., Chicago
Soldier Field
az elődöntő győztesei x–x
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik