Panama, Curacao és Haiti is kijutott a 2026-os vb-re – videók

B. A. P.B. A. P.
2025.11.19. 07:22
null
Curacao kijutott a világbajnokságra (Fotó: AFP)
Véget ért az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térség selejtezősorozatának harmadik szakasza. Az utolsó forduló után eldőlt, hogy Panama, Curacao és Haiti is kijutott a világbajnokságra, míg Jamaica és Suriname osztályozót játszik

Curacao jó helyzetből várhatta az utolsó fordulót, egy döntetlen is elég volt Jamaicában. Ugyan a hazaiak 13 kapura lövéssel próbálkoztak, de csak egyszer találták el Curacao kapuját, amely a hajrában emberelőnybe is került. A 0–0-s végeredménynek köszönhetően Curacao a B-csoport élén végzett, és a harmadik szakasz egyetlen veretlen csapataként kijutott a világbajnokságra. A 156 ezer fős, 444 négyzetkilométer nagyságú Curacao történelmet írt, a karibi ország minden idők legkisebbje, amely kvalifikált a vb-re. A korábbi rekordot a 2018-as világbajnokságon részt vevő Izland tartotta. Curacao ráadásul vezetőedzője, Dick Advocaat nélkül játszott a sorsdöntő mérkőzésen. A 78 éves szakember, aki korábban többek között a holland, a belga válogatottat és a PL-ben szereplő Sunderlandet is irányította családi okok miatt nem ment el a mérkőzésre. 

Az A-csoportból a hazai pályán Salvadort 3–0-ra legyőző Panama kvalifikálta magát a világbajnokságra. A 2018-as oroszországi vb után másodszor kijutó nemzet mögött Suriname végzett a csoport második helyén. Suriname az utolsó fordulóban Guatemalában szenvedett 3–1-es vereséget, pedig adott eseteben a csoport első helyére is pályázhattak volna.

Némi meglepetésre a C-csoport élén Haiti végzett, megelőzve Hondurast és Costa Ricát, utóbbi kettőnek minden esélye elúszott. A két legjobb második helyezett – Jamaica és Suriname – az interkontinentális selejtezőben folytatja. A két CONCACAF-térségből érkező csapathoz csatlakozik Bolívia, Kongói DK, Irak és Új-Kaledónia egy hatcsapatos márciusi rájátszásban, ahonnan két csapat kvalifikál a világbajnokságra.

ÉSZAK- ÉS KÖZÉP-AMERIKAI VB-SELEJTEZŐ
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
Panama–Salvador 3–0
Guatemala–Suriname 3–1
B-CSOPORT
Jamaica–Curacao 0–0
Trinidad és Tobago–Bermuda 2–1
C-CSOPORT
Costa Rica–Honduras 0–0
Haiti–Nicaragua 2–0

1. Panama

6

3

3

9–4

+5

12

2. Suriname

6

2

3

1

9–6

+2

9

3. Guatemala

6

2

2

2

8–7

+1

8

4. Salvador

6

1

5

2–11

–9

3

Az A-csoport végeredménye
1. Curacao

6

3

3

13–3

+10

12

2. Jamaica

6

3

2

1

11–3

+8

11

3. Trinidad és Tobago

6

2

3

1

7–5

+2

9

4. Bermuda

6

6

3–23

–20

0

A B-csoport Végeredménye
1. Haiti

6

3

2

1

9–6

+3

11

2. Honduras

6

2

3

1

5–2

3

9

3. Costa Rica

6

1

4

1

8–6

2

7

4. Nicaragua

6

1

1

4

4–12

–8

4

A c-csoport végeredménye

 

 

Legfrissebb hírek

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
Tegnap, 16:38

Már nem Gennaro Gattuso az olasz szövetségi kapitány – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.04.03. 15:00

A dán kapitány marad a helyén, ő alakítja át a válogatottat

Foci vb 2026
2026.04.03. 10:09

Dupla Tízes: látva a pótselejtezőket ott lenne a helyünk a világbajnokságon?

Magyar válogatott
2026.04.02. 17:07

A bosnyákok kijutása után Demirovic fizeti a stuttgarti szurkolók sörét

Német labdarúgás
2026.04.02. 10:42

A FIFA tovább emelte a vb-döntő legdrágább jegyeinek árát

Foci vb 2026
2026.04.02. 10:28

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

A BBC-nél három magyar is bekerült a vb-ről lemaradók álomcsapatába

Foci vb 2026
2026.04.01. 11:23
Ezek is érdekelhetik