Angolok csócsálják a Párizsi KisGömböcöt?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2015.01.16. 20:11
null
Rabiot, Cavani és Lavezzi sorsa is függőben még (Fotó: Reuters)
Ismét elröppent öt hónap az életünkből, rögvalósággal szigorított szabadlábon, és ismét elérkezett a futballszurkolók kedvenc-utált periódusa, az átigazolási időszak. Újra jelentkezik topligás transzferrovatunk, amelynek minden előzetes híreszteléssel ellentétben semmi köze nincs ahhoz, hogy magasabb szinteken is felvetődött az újságírók drogtesztje. Hetente jelentkező – őszintén szólva átigazolási pletykákkal megspékelt – rovatunkban Anglia, Olaszország és Németország után szokás szerint folytassuk a Ligue 1-gyel!

BELEZÖLDÜLT A PÁRIZSI AZ UEFAIR PLAYBE

Bármilyen meglepő is, a pénz nem minden, legalábbis a nemzetközi futballvilágban, a párizsi PSG-t például alaposan megfogták az egyre szigorúbb pénzügyi előírások. Így egyszerűbb a dolgok állása: csak abból garázdálkodhat a klub a transzferpiacon, amit megkeres eladásokból.

A két legnagyobb esélyes a távozásra a több szempontból is körön kívül került argentin támadó mindenes, Ezequiel Lavezzi, akiért az Inter, a Juve, a Nápoly és Milan után a Valencia és a Liverpool is bejelentkezett a héten, legalábbis az angol és a gall sajtó szerint. Mi magunk ez utóbbi kérőt látjuk legesélyesebbnek, bár ez kissé pánikszerű igazolás lenne a „vörösök” részéről; és Laurent Blancnak sem kellene elfelejtenie, hogy Zlatan Ibrahimovic ugyan mindenkit képes agyonrúgni, ám az idő vasfogát ő sem karatéjozhatja le. A 33 éves svéd mellett Edinson Cavani nem tud kibontakozni, nem véletlenül vetődik fel időről időre, hogy távozik az uruguayi gólvágó.

„Bármi lehet még, eladás, vétel, kölcsön” – morfondírozott Blanc, de gyorsan hozzátette, hogy korai még konkrétumokat mondani, egyébként meg megbocsáthatatlan „gaztettet” követett el a nagy duó, és ez is érv lehet eladásuk mellett.

Lavezziért jó húszmilliót – brit lapok szerint feleennyiért is mozdítható, de erre az eshetőségre nem fogadnánk, még akkor sem, ha a támadómindenes éves fizetése 4.5 millió euró, és ezt is megspórolja az eladó –, Cavaniért 60-at lehet bezsebelni – az Arsenal, a Juve és a Milan is érdeklődött iránta, de akinek van is rá pénze, az a Manchester United, az uru pedig egyáltalán nem mellesleg valamivel tízmillió fölött keres éves szinten.

Ha már MU: az angolok holland menedzsere, Louis van Gaal komolyan szétnézett Párizsban, mert a legújabb hírek szerint vinné a középhátvéd Marquinhost is. Talán rá lenne leginkább szüksége (most nem számít, hogy a PSG-sek már pályára léptek ősszel a Bajnokok Ligájában...), ráadásul az AS Romától vett brazil középen David Luiz és Thiago Silva, a bal oldalon meg Lucas Digne miatt nem kezdő, ha mindenki egészséges. Klubja a brit pletykalapok szerint már 38 millióért elengedné: talán most nem is zörög olyan hamisan az a haraszt. A nagy MU-PSG üzletelés érintheti Adnan Januzajt is – ha már Ángel Di María nem lett a nyáron a kék-vörösöké –, és mivel Radamel Falcao, Robin van Persie és Wayne Rooney már túl sok dudás lenne (mondjunk nemet a dudásközpontú társadalomra!).

OLASZ MELÓ

Thiago Motta sem képeszti el mostanában mesterét, így hozzá sem ragaszkodik foggal-körömmel Blanc, ráadásul az olasz-brazil gyepnyűvő már 32 éves. A középpályás maradna, de szerintünk ha a Milan megközelíti mostani bérét, még januárban vált(ania kell). Marco Verratti körül legyeskedik a Juventus, erre olasz lapok esküsznek, de ehhez nagyon jó pénzt kell kapniuk a torinóiaknak Paul Pogbáért. Akár a Cavaniból befolyt pénzt rááldozó PSG-től, bár ez utóbbi hír visszavisz bennünket a vásárlás élvezete miatti vásárlás útjához.

Folytassuk azzal az üggyel, amely már a nyáron is le-lezsibbasztotta az olvasókat, megkezdte téli médiamenetelését ugyanis a nyughatatlan és örök elégedetlen Adrien Rabiot, akit kölcsönkért tavaszra a Tottenham Hotspur, csak éppen teljes bérét nem óhajtja állni. Mivel a boglyas fiatallal novemberben hosszabbítottak, garantáltan le kell írnunk még pár százszor nevét, míg fel nem fogja, hogy a futball arról kapta a nevét, hogy futballoznak benne, nem pedig beszélnek és siránkoznak.

Közben pedig Rabiot lesz az a játékos, akinek a nevét mindenki ismeri, de játszani csak kevesen látták...

Gaitán pótolja Lavezzit?
Gaitán pótolja Lavezzit?

DRÁGÁN, JÓT. NAGYON DRÁGÁN NAGYON JÓT

Természetesen nagy kérdés az is, hogy kikre költi a pénzt a PSG? Nézzük, mit írnak erről a francia, német és spanyol internetes oldalak! Úgy tűnik, Lavezzit a benficás Nicolás Gaitán pótolhatja, aki játéktudásban nem áll sokkal honfitársa fölött, de motivációban mindenképpen, és ezt nagy hiba lenne lebecsülni. Jóval olcsóbb nála az algériai Jaszin Brahimi, akit a nyáron 6.5 millióért vett a Porto, és míg ő 17 kanadai pontnál jár a portugál bajnokságban és a BL-ben összesen, Gaitán 14-nél. Brahimi mellett szól a financiális érvek mellett az is, hogy ő ifistaként megfordult már a PSG-ben.

Jelentős erősítés lenne a nagy nevek ellenére néha kóros kreativitás-hiányban szenvedő középpályának a belga passzkirály, Kevin de Bruyne, aki kinőtte már a Bundesligát keresztbe-hosszába, de José Mourinhónak így sem kellett. B-terv a tottenhames Christian Eriksen.

Felmerült még új igazolásként Paul-Georges Ntep, a Rennes fiatal szélsője, valamint Memphis Depay, a PSV hollandja, aki hamarosan egész Európa egyik legnagyobb csillaga lehet, és most még viszonylag olcsón szert lehet tenni játékjogára.

Blanc szerint nem kell nekik a Newcastle United Moussa Sissokója, Yohan Cabaye-ra meg főleg nem cseréli el; a Lyon csodája, Alexandre Lacazette viszont olyan felkapott lett, hogy aligha el nem viszi a City, amely egy háromtagú küldöttséget menesztett nemrégiben ügyében Franciaországba.

Zárjuk sorainkat minden szuperügynök szuperügynökével, a klubok számláinak nagy fosztogatójával, Mino Raiolával, akinek a Sport Mediaset szerint oly' szavak hagyták el ajkát, miszerint a PSG ajánlatot tett a Liverpoolnak Mario Balotelliért.

Azért megnéznénk egy Balo, Ibra csatársort, hogyan rendelnék a csapat érdeke alá egójukat, hogyan dolgoznának vállvetve.

RÁPIHEN A MONACO, NO DE A TÖBBIEK...

A nyáron már elsirattunk az újgazdagságát hamar kiélő AS Monacót, jelen állás szerint Dmitrij Ribolovljev tulajdonos nem óhajt százmilliókat fektetni a klubba, emiatt főleg távozókról, lehetséges távozókról írnak a lapok.

Az olasz „Atom Anti”, Sebastian Giovinco azért így is kiköthet a hercegségben, de a többi gall klub háza tájáról is érdekes ügyekről tudunk beszámolni.

Az Évian például kölcsönvett egy fiatal Costa Rica-i válogatott támadót, David Ramírezt – ennyit arról, milyen hatásai vannak egy jó világbajnoki szereplésnek egy ország labdarúgására –, a Guingamp szerzett egy sokszoros U-válogatott, U17-es Európa-bajnoki ezüstérmest Yannis Salibur személyében; a Lorient meg Észak-Afrikából erősített: közel egymilliót adott a kiscsapat a gaboni erőközéppályásért, Didier Ibrahim Ndongért.

Aki, ha visszatér majd a Ligue 1-be az Afrikai Nemzetek Kupájáról, találkozhat egykori csapattársaival a Metz elleni mérkőzésen: a sokszoros tunéziai válogatott jobbszélső-középcsatár Fahreddin Ben Jusszef (1.2 millió euróért vették) és a honfitárs középpályás Ferdzsani Szasszi (500 ezer) ugyanis szintén a tunéziai Szfaxient hagyta oda. Északabbról is vásárolt a Metz: a még tizenéves karmester Janis Ikaunieks nagy tehetség, az elmúlt bajnoki idényben 23 góllal és hat assziszttal boldogította a FK Liepaját, és a lett felnőttválogatottban is bemutatkozhatott.

Szebb napokat is látott a kolumbiai ék, Víctor Montano, aki csaknem 100 gólt lőtt már Franciaországban, de érdemei el nem ismerése mellett felbontotta szerződését a Montpellier. Néhány nap múlva hazatért kontinensére, a mexikói Tolucához. Szintén Mexikóban folytatja, csak éppen a Pachucában a 30 éves argentin csatár, Darío Cvitanich, akit anno hatalmas ígéretnek tartottak, de sem az Ajaxban, sem a Boca Juniorsban nem tudta kifutni magát.

Egy ismerős névre is ráakadhatnak kissé idősebb vagy a labdarúgás közelmúltjában járatos olvasóink transzfertáblánkban: a kétmillió euróra „taksált” Jean-Armel Kana-Biyik André Kana-Biyiknek a fia, aki az 1990-es vébén piros lapot kapott az argentinok elleni nyitó mérkőzésen, és láthattuk őt az 1994-es nagy versengésen is. A huszonöt esztendős Jean-Armel francia U21-es, de már kameruni felnőtt válogatott, és a védő ingyen került a Stade Rennes-től a Toulouse-hoz.

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 TELE
SC BASTIA
Érkezett:
Távozott: Joao Rodríguez (kölcsönből vissza, Chelsea), Benjamin Mokulu Tembe (kv., KV Mechelen)
FC GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Cédric Yambéré (Girondins Bordeaux B)
Távozott:
SM CAEN
Érkezett:
Távozott:
FC ÉVIAN THONON GAILLARD
Érkezett: David Ramírez (kölcsönbe, Deportivo Saprissa), Alioune Fall (Évian B)
Távozott: Gianni Bruno (k., Lorient)
EA GUINGAMP
Érkezett: Yannis Salibur (Clermont Foot)
Távozott:
RC LENS
Érkezett: Taylor Moore (Lens U19)
Távozott:
OSC LILLE
Érkezett: Szofian Bufal (SCO Angers, 3.000 000)
Távozott:
LORIENT
Érkezett: Didier Ibrahim Ndong (Szportif Szfakszien, 950 000 euró), Hamadou Karamoko (Lorient B), Gianni Bruno (k., Évian)
Távozott:
OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Maxwel Cornet (Metz, 400 000)
Távozott:
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett:
Távozott:
FC METZ
Érkezett: Janis Ikaunieks (FK Liepaja), Fahreddin Ben Jusszef (Szportif Szfakszien, 1 200 000), Ferdzsani Szasszi (Szportif Szfakszien, 500 000)
Távozott: Maxwel Cornet (Olympique Lyon, 400 000)
AS MONACO
Érkezett: Matheus Pereira (Sporting CP B)
Távozott:
HSC MONTPELLIER
Érkezett:
Távozott: Víctor Montano (Toluca, ingyen)
NANTES
Érkezett:
Távozott: Fernando Aristeguieta (kölcsönbe, Getafe)
OGC NICE
Érkezett:
Távozott: Darío Cvitanich (CF Pachuca)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett:
Távozott:
STADE REIMS
Érkezett:
Távozott:
FC STADE RENNES
Érkezett: Ermir Lenjani (St. Gallen), Edvinas Gertmonas (Atlantas Klaipeda)

Távozott: Edvinas Gertmonas (k., Atlantas Klaipeda), Jean-Armel Kana-Biyik (Toulouse, ingyen), Axel Ngando (k., SCO Angers), Adrien Hunou (k., Clermont Foot)

AS SAINT-ÉTIENNE
Érkezett:
Távozott:
FC TOULOUSE
Érkezett: Jean-Armel Kana-Biyik (Stade Rennes, i.)
Távozott:
Lezárva pénteken
A PREMJER-LIGA ÁTIGAZOLÁSAI
CSZKA MOSZKVA
Érkezett: Tomas Necid (kv., PEC Zwolle), Mark González (kv., Universidad Católica), Sekou Oliseh (kv., Kubany Krasznodar)
Távozott: Mark González (Universidad Católica, i.), Rasmus Elm (szerződését felbontották), Konsztantin Bazeljuk (k., Torpedo Moszkva)
DINAMO MOSZKVA
Érkezett:
Távozott: Christian Noboa (PAOK Tesszaloniki, i.)
KUBANY KRASZNODAR
Érkezett: Szergej Tkacsev (k., Lokomotiv Moszkva), Marcos Urena (kv., FC Midtjylland)
Távozott: Makszim Zsavnyercsik (BATE Boriszov, i.), Marcos Urena (FC Midtjylland), Gonzalo Bueno (k., Nacional Montevideo), Bogdan Karjukin (szerződését felbontották), Danilo (kv., Zorja Luganszk), Sekou Oliseh (kv., CSZKA Moszkva)
FK KRASZNODAR
Érkezett: Roman Sirokov (k., Szpartak Moszkva), Marcos Pinheiro Pizzelli (kv., FK Aktobe)
Távozott: Marcos Pinheiro Pizzelli (FK Aktobe)
LOKOMOTIV MOSZKVA
Érkezett:
Távozott: Szergej Tkacsev (k., Kubany Krasznodar)
RUBIN KAZANY
Érkezett: Ruszlan Abisov (kv., FK Gabala), Ruszlan Muhametsin (kv., Mordovia Szaranszk)
Távozott:
SZPARTAK MOSZKVA
Érkezett:
Távozott: Tino Costa (k., Genoa), Roman Sirokov (k., FK Krasznodar)
ZENIT SZENTPÉTERVÁR
Érkezett:
Távozott:
PORTUGÁL PRIMEIRA LIGA
SL BENFICA
Érkezett: Goncalo Guedes (Benfica B), Yannick Djaló (k., San Jose Earthquakes), Hany Mukhtar (Hertha BSC, 500 000)
Távozott: Nélson Oliveira (k., Swansea City), Enzo Pérez (Valencia, 25 000 000), Luís Felipe (k., Joinville Esporte Clube), Bebé (k., Córdoba)
SPORTING CP
Érkezett: Tobias Figueiredo (Sporting CP B)
Távozott:
FC PORTO
Érkezett:

Távozott:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik