1. HNL: Poms vezetőedzőként javítana a kaproncaiakkal szemben

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 14:59
null
Rene Poms (Fotó: NK Osijek)
Földrajzilag legközelebbi ellenfeléhez látogat a bajnokságban a horvát NK Osijek a labdarúgó SuperSport HNL 12. fordulójában, mivel vasárnap 15 órától a Slaven Belupo kaproncai otthonában vívja aktuális bajnokiját Rene Poms vezetőedző legénysége.

 

Az osztrák szakember az eszékiek kispadján folytatná szeptemberi kinevezése óta tartó veretlenségi sorozatát. Rene Poms tudja, hogy a házigazdák kimondottan kellemetlen ellenfelek tudnak lenni az esélyesebb csapatok számára is.

„A mérkőzés utolsó pillanatáig nehéz mérkőzés lesz – fogalmazott az eszékiek 47 esztendős szakvezetője a klub hivatalos sajtótájékoztatóján. – Fegyelmezetten készültünk a héten, jó formában vannak a srácok és kellően felkészülve várhatjuk a meccset. Ellenlábasunk a Dinamóval szembeni zágrábi vereségét követően biztosan javítani akar, mi pedig folytatni szeretnénk remek sorozatunkat. Ramón Miérez és Danijel Loncar jól játszottak a múlt heti, Lokomotiva elleni találkozónkat megelőzően, ugyanakkor eltiltottjainkat a zágrábiakkal vívott mérkőzésünkön jól pótolta Dion Drena Beljo és Adrian Leon Barisic is. Ebből kifolyólag csak a találkozó előtti utolsó edzés után döntök arról, kik kezdhetnek Kaproncán.”

Poms az eszékiek kispadján beugróként az egyetlen vereségét éppen a Slaven Belupo ellen szenvedte el még a múlt idény során. Hozzátette, minden ellenfelüket tisztelik, s a saját játékfilozófiájuk szerint készülnek a vasárnapi erőpróbára. Elmondta, hogy kielemezték ellenfelük játékát, és tudják, hogy a motivált kaproncaiakat csak úgy győzhetik le, ha az utolsó percig koncentrálnak.

Marin Leovac, az Eszék bal oldali védője az összecsapás előtt külön is kitért az összjátékára Kleinheisler Lászlóval.

„Érezzük egymást a pálya bal oldalán, külön-külön is segíteni tudjuk egymást a tudásunkkal, tapasztalatunkkal – fogalmazott az osztrák-horvát állampolgárságú labdarúgó. – László rengeteg meccset vívott már válogatott szinten is, így tudja, milyen a nehéz és komoly mérkőzéseken bizonyítani. Bármikor számíthatsz rá, ezért is jó az ő oldalán futballozni. Az utóbbi időben kipróbáltuk egyébként a három belső védős rendszert is, s így akár időnként nagyobb szabadságot is kaphatunk a szélen szerepelve, persze védekezésben is komoly feladataink vannak.”

Legfrissebb hírek

Az eszékiek tizenegyesekkel kiestek a Horvát Kupából

Minden más foci
2025.12.03. 19:52

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46
Ezek is érdekelhetik