Könnyed győzelem, tovább harcol a dobogóért az Osijek

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.01.29. 15:00
null
(Fotó: NK Osijek)
A horvát 1. HNL 19. fordulójában az NK Osijek 2–0-ra megverte az NK Goricát.

HORVÁT 1. HNL
19. FORDULÓ
NK Osijek (Eszék)–Gorica 2–0
(Miérez 14., Spoljaric 63.)

Alaposan átalakul a télen az NK Osijek kerete, Kleinheisler László mellett távozott Dion Beljo, Ivica Ivusic, Antonio Mance, Karlo Bartolec és Amer Hiros is, közel ötmillió euróért, a Vinko Petkovic, Slavko Bralic, Kristian Fucak triót pedig éppen Nagygoricára adták kölcsön.

Petkovic kihagyott egy óriási ziccert az anyaegyesülete ellen, Fucak sem villogott, a középhátvéd Bralic ellenben csapata egyik legjobbja volt – de ő sem tudta megakadályozni az első félidőben a gólszerzésben Ramón Miérezt.


Két kapufát lőttek a hazaiak, egyszer Miérez, egyszer a másik csatár, Josip Spoljaric révén – utóbbi kis szerencsével betalált a második félidő derekán, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Nemhogy helyzetig nem jutottak a vendégek, veszélyes támadásuk sem volt: abszolúte megérdemelten nyert az Eszék, és tovább harcol a dobogóért.

PERCRŐL PERCRE


90+4. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+3. perc Omerovic jobbal 22-ről a kapus elé lő.

Három perc a ráadás.

89. perc Ognjen Bakic be, Lovric le. Miérezt meg a 40-es mezben játszó, 16 éves Dominik Babic váltja.

84. perc Caktas le, Mail Omerovic be.

83. perc Krstajic bal oldali beadását Jurcevic közelről a kapusba vágja.

79. perc Valentino Majstorovic odalép Juricnak a bal szélen, sárga lap. Lovric jobbal 28-ról a bal felső sarok mellé emel.

77. perc Filip Zivkovic be, Spoljaric le.

73. perc Miérez kiharcol magának egy lövőhelyzetet, szó szerint, de jobbal középtávolról elvéti a jobb sarkot.

69. perc Piros lapot kap egy reklamáló szakember a vendégek kispadjáról.

67. perc Spoljaric jobbal kapira lő 18-ról, középről, amikor érkezik jobbról egy gyilkos becsúszással Mrzjak.


63. PERC ELDŐLNI LÁTSZIK, JOSIP SPOLJARIC az ötös bal sarka elől, négy méterről jobbal a léc alá lő. Lovric tört be a 16-osra Zaper passzával, a lövését elérte a jobb alsó előtt a kapus, a kipattanót hatról a kapusba vágta Jurcevic, kétszer is, Spoljaric azonban már nem hibázott: 2–0!

61. perc Barisic nem figyel, Fucak megindul a bal szélen, de a ballábas beadás rossz, kilép rá a kapus. A nemrég még a Diósgyőrben játszó Malenica...

Vujinovics ötszörös montenegrói válogatott, a Villarreal neveltje, Matavz neve nem véletlenül ismerős: 39-szeres szlovén válogatott, a Genoa, a PSV, az Augsburg, a Nürnberg és a Bursaspor egykori légiósa.

59. perc Juric és Cosic le, Nikola Vujnovics és Tim Matavz be. Két csatár a pályán!

55. perc Banic remekül mozdul ki a 16-os elé, és becsúszva szereli Lovricot.

54. perc A hazai középhátvéd, Zaper gondol egyet, jobbal 23-ról kapura lő, Banic fogja a labdát a jobb felső előtt.

A vendégmester nem akárki, Zeljko Sopic dolgozott a Dinamo Zagrebnél, játékosként eljutott a Mönchengladbachig. Fia, Leon a Dinamo II-ben játszik, 22 éves, bekk.

48. perc Suk megússza, felugrik Jugoviccsal a 16-oson belül, a kezén csattan a labda, de tovább.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Josip Mitrovic be, Petkovic le a vendégeknél.


68 szátalékban volt a hazaiaknál a labda.

E párharc legjobb góllövői:
Kristijan Lovric 5
Mirko Maric 4
Anthony Kalik 3
Mirlind Daku 2
Dion Beljo 2

A másodedzőből vezetőedzővé előlépő Rene Poms érkezésével, azaz múlt év ősze óta bajnoki szereplését tekintve kiegyenesedett az NK Osijek, amely újfent a dobogós helyezésekre tör a horvát élvonalban.


45+2. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

44. perc Egy szöglet után Caktas jobbal 11-ről, középről a bal alsóba lőne, de a gólvonalon ment ballal a csapatkapitány Mrzjak.

40. perc Mezőnyharc, sok szabálytalansággal, egy alaposan felázott, göröngyös pályán.

32. perc Lovric jobbal a léc fölé lő 15-ről, középről.

Grzan nagyon villog, eközben a korábbi vetélytársa...


36. perc Meginduló Bartolecet lerántó ék, Ante Juric kap sárga lapot.

30. perc KAPUFA, Jurcevic jobb oldali beadását Miérez az ötösről a jobb oldali kapufa tövére fejeli!

Slavko Bralic, Kristian Fucak kölcsönbe, Merveil Ndockyt végleg került 2022-ben Nagygoricára Eszékről.

Vinko Petrovic is az Eszék kölcsönjátékosa...

16. perc KIMARAD! Petkovics hat méterről a jobb alsó mellé lő Majstorovic jobb oldali beadása után.


14. PERC EZ MÁR BENT VAN, Grzan jobb oldali beadását az ötösről kapura fejeli RAMÓN MIÉREZ, a balra ledőlő kapus meg betolja a labdát a bal alsó sarokba.

19. perc Grzan beadását jobbal a jobb oldali kapufa tövére vágja 15-ről, középről Spoljaric.

12. perc Spoljaric bal oldali beadásáról éppen csak lemarad a kapu torkában Caktas!

10. perc Nem figyel Majstorovic, de Banic kapus elkapja Miérez elől Nejasmic bal oldali beadását.

9. perc Szép, Caktas beadását Spoljaric a levegőben úszva teszi 12-ről kapura, de középre.

8. perc Miérez jobbal 18-ról a kapus ölébe lő.

3. perc HELYZET, Miérez balról remek passzt ad Spojaricnak, aki ballal azonnal lő az ötös bal sarkáról, de odaér a balbekk, Krizmanic.

2. perc Az Eszék által kölcsönadott Fucak 19 méteres lövését blokkolja a 16-oson Nejasmic.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak kék-fehér mezben, a vendégek tiszta pirosban.

sofascore.com
sofascore.com

„A távozókról annyit, hogy voltak olyanok, akiket a klub szeretett volna értékesíteni, míg másoknál a játékosok kívánságát tartottuk szem előtt. Továbbra is tehetséges fiataljaink vannak, akiknek idő kell a beéréshez, viszont az egyesület úgy döntött, hogy ezt az irányt választja. Fontos, hogy mindenki megértse, türelemre van szükség. Biztosak vagyunk abban, hogy hamarosan az Eszék erősségei lesznek, és sok örömet fognak szerezni a szurkolóinknak.”

Eltiltása után az eszékiekhez visszatérhet Marin Leovac és Jevhen Cseberko, ugyanakkor sérülés miatt Ivan Cvijanovic, valamint Petar Brlek nincs a bevethetők listáján.

„Amit a Gorica mutatott múlt héten a táblázat élén álló Dinamo ellen, az arra enged következtetni, hogy az új játékosok és a vezetőedző új energiát adott a csapatnak – fogalmazott Rene Poms, az Eszék vezetőedzője. – Egyébként sem az a fontos, hogy a listavezető vagy a sereghajtó ellen futballozol, hanem az, hogy mindig maximális fordulatszámon menj a győzelemért.”

A vb-bronzérmes horvát válogatott harmadik számú hálóőre hosszas egyeztetések után írt alá a ciprusiakhoz kétmillió euróért, amelyhez további bónuszok adódhatnak, illetve a továbbadása után még az akkori vételár 15 százaléka ütheti az eszéki klub markát. Ivusic átigazolása szolgáltatta az utóbbi napok fő témáját, de télen elszerződött Karlo Bartolec (Puskás Akadémia) és Antonio Mance (DVSC) is, Amer Hiros pedig a szintén horvát első osztályú HNK Sibenikhez került kölcsönbe.

Vasárnap 15 órakor a harmadik helyen álló NK Osijek a Goricát látja vendégül – immár az eszéki ősz harmadik legpiacképesebb labdarúgója, a 27 esztendős Ivica Ivusic nélkül. (Mint ismert, az első kettő is távozott: Dion Drena Beljo az Augsburgba, a 44-szeres magyar válogatott Kleinheisler László a Panathinaikoszba igazolt.)

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ ESZÉK–NAGYGORICA MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik