A DAC elhalasztaná a Slovan bajnokká avatását Pozsonyban

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.05.02. 10:31
null
Tuboly Máté (Fotó: DAC)
A szlovák labdarúgó Niké Liga hétvégi mérkőzései közül kiemelkedik a Dunaszerdahely vendégjátéka a Slovan otthonában. A pozsonyiaknak egy pont is elég a bajnoki cím megszerzéséhez, több mint tízezer nézőt várnak a házigazdák, azonban a DAC győzni megy a Nemzeti Stadionba.

A Zsolna elleni múlt heti győzelem után elsősorban a regeneráció került a középpontba.

„Nyolc nap alatt három nehéz mérkőzést játszottunk, frissítésre volt szükségünk, de már átálltunk a klasszikus munkahétre. A fókuszban a Slovan elleni találkozó állt” – kezdte a Nemzeti Sportnak Tuboly Máté, a DAC középpályása, aki egymeccses, sárga lapok miatti eltiltás után tér vissza a pályára.

Ebben az idényben mindhárom találkozóját elveszítette a DAC a Slovan ellen.

„Az említett meccseken nálunk volt többet a labda, irányítottuk a játékot, helyzeteink is voltak. A Slovan visszaállt, várta a gyors ellentámadásokat, és kihasználta szinte az összes hibánkat. A pontszerzéshez legközelebb ősszel, Pozsonyban voltunk. Bízunk benne, hogy megismételjük a szeptemberi teljesítményünket, és ezúttal sikerül győznünk. Tudjuk, hogy a hazaiaknak egy pont is elég a bajnoki címhez, de mi ünneprontók szeretnénk lenni. Nem akarjuk látni, ahogy ünnepelnek. Öt éve is hasonló volt a helyzet: a Slovan egy pontra volt a bajnoki címtől, mégis a DAC nyert. Bízom benne, hogy most is így lesz, hiszen nekünk is megvannak a céljaink.”

Érdekesség, hogy ebben az idényben a Slovannak jobban megy idegenben, mint hazai pályán. Most azonban rangadó következik, amelyet a pozsonyiak mindenképpen meg akarnak nyerni.

„A DAC számára a Slovan elleni mérkőzés a legnívósabb. Mindenki számára a klubban. Elismerjük a pozsonyiak tudását, ám nekünk is megvan a minőségünk. Pörgős, kemény presztízsmeccset várok. Ha megismételjük a múlt heti szenvedélyes, agresszív, gólra törő játékunkat, akkor sikeresek lehetünk. Három pontot szeretnénk ajándékozni a szurkolóinknak” – zárta szavait Tuboly Máté, aki pályafutása első bajnoki gólját a Niké Ligában éppen a Slovan stadionjában szerezte.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ
20.30: Slovan Bratislava–DAC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.11.02. 11:42

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
2026.11.01. 20:46

Csapatszellem viszi előre a legjobb idénykezdését futó DAC-ot

Minden más foci
2026.10.29. 11:32

Tovább menetel a DAC, már nyolc ponttal vezet a Slovan előtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.10.28. 20:50

Tovább robog a DAC, most a Rózsahegyet ütötték ki a csallóköziek

Minden más foci
2026.10.24. 21:23

Csóka Bálint: Isteni szeretet, könnyes szemek és egy megvalósult álom

Minden más foci
2026.10.19. 12:08

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
2026.10.18. 21:08

Dunaszerdahelyi gála Nagymihályban

Minden más foci
2026.10.10. 21:02