Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Az öltözőben is érződik, három rendkívül fontos találkozó vár a Ferencvárosra. Az Újpest és a Zalaegerszeg elleni bajnoki közé a ZTE FC elleni Magyar Kupa-döntő ékelődik be, ám a napokban a Népligetben csupán a vasárnap délutáni derbi volt fókuszban. Gruber Zsombor, a Ferencváros támadója is érzi a nyomást magán, az Újpest elleni mérkőzés ezúttal is kiemelt fontosságú.
„A motivációval egyik oldalon sem lesz gond – mondta lapunknak a 21 esztendős játékos. – Nekünk az újabb bajnoki cím megszerzése miatt fontos a győzelem, az újpestiek pedig nyilván szeretnék megtörni a velünk szemben több mint évtizede tartó nyeretlenségüket. Sok volt a változás a lila-fehéreknél az elmúlt időszakban, a közönségük előtt le akarnak győzni minket. Vannak jó játékosaik, tudjuk, kikre kell odafigyelni, de a mi keretünk erősebb. Ha kihozzuk magunkból a tudásunk javát, minden esélyünk meglesz a három pont megszerzésére.”
A fiatal futballista tudja, milyen érzés gólt lőni az újpestieknek, az előző idényben az MTK játékosaként a Megyeri úton 5–1-re megnyert mérkőzésen talált a lilák kapujába. Nem bánná, ha a Ferencváros mezében is meglenne az első találata a nagy rivális ellen, már csak azért sem, mert a tavasszal nyújtott teljesítményével nem elégedett.
| Kitették a telt házas táblát a Megyeri úti jegypénztárban: az Újpest közleménye szerint minden belépő elkelt a Ferencváros elleni vasárnapi rangadóra. A klub azt is közölte, hogy szurkolóik így már csak akkor vásárolhatnak jegyet, ha valamelyik bérletes nem tud kimenni a Szusza Ferenc Stadionba, és felajánlja a helyét – ennek alakulásáról vasárnap ad tájékoztatást a klub a saját felületein. Az utóbbi négy Újpest–Ferencváros bajnoki összecsapáson tízezer feletti volt a nézőszám, a jó hangulat ezúttal is garantált. |
„Kritikus vagyok magammal szemben. Az ősszel jól ment a játék, jöttek a gólok, a Nyíregyháza és a Diósgyőr ellen dupláztam, a bajnokságban nyolc góllal zártam, a tavasszal azonban csak egyszer voltam eredményes. Ez kevés… Hosszú idény végéhez közeledünk, látom, hogy néhányan erőnlétileg és mentálisan is fáradtak, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy kiengedjünk. A hátralévő meccseken összeszorított foggal kell küzdenünk.”
A derbin szerzett gól talán lendítene Gruber Zsombor tavaszi szezonján. Biztos benne, ezúttal is felejthetetlen lesz a hangulat, és a mögöttük álló ferencvárosi szurkolók a Megyeri úton is kitesznek magukért.
Robbie Keane vezetőedző felkészítette a csatára futballistáit, tudják, a legfőbb rivális otthonában min múlhat a siker. Akadnak hiányzók, lesznek, akikre a Ferencváros szakmai stábja nem számíthat vasárnap délután, de Gruber Zsombor szerint van olyan erős a keretük, hogy ez ne okozzon problémát.
„A Megyeri úton is meglesznek a helyzeteink, nekünk, támadóknak arra kell összpontosítanunk, hogy ezeket minél jobb százalékban kihasználjuk, mert ezen múlhat a siker.”
Lila-fehér dilemma: ki védjen a Fradi ellen?
Emlékezhetünk, a legutóbbi fordulóban Banai Dávidot le kellett cserélni a Puskás Akadémia elleni idegenbeli mérkőzés 25. percében, miután sérülést szenvedett, az oldalát fájlalva hagyta el a pályát. A helyére beugró Dombó Dávid nagyszerűen helytállt: hét lövésből hatszor védett, háromszor bravúrral – nem véletlenül érdemelte ki lapunktól a 7-es osztályzatot. A mérkőzés után a kapusedző Balajcza Szabolcs is megdicsérte a Pancho Aréna öltözőfolyosóján, alighanem jót tett a 33 esztendős kapus lelkének, hogy csaknem két év után lehetőséget kapott az NB I-ben, amellyel élt.

Kérdés tehát: ki védje az Újpest kapuját a Ferencváros elleni derbin? A szakmai stáb nincs könnyű helyzetben, hiszen az első számú kapus Banai Dávid, csakhogy Dombó Dávid ragyogó teljesítményt nyújtott Felcsúton. A csapat összeállításáról Szélesi Zoltán vezetőedző dönt, csak megtippelni lehet, kit jelöl a kapuba. Lapunk úgy tudja, Banai a héten már edzett, szerda óta a csapattal készül, így nincs akadálya annak, hogy pályára lépjen. Akárhogy is lesz, mindkét kapus megérdemli a lehetőséget, formájuk alapján mindkettőjükre lehet számítani.
(B. L.)
NB I
32. FORDULÓ
VASÁRNAP
16.00: Újpest FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!








