Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Érdekes egybeesés, hogy amikor legutóbb, még 2021-ben a Győr és a Ferencváros már az elődöntőben összecsapott, a kisalföldiek emelhették magasba a trófeát – azóta mind a négy alkalommal az FTC diadalmaskodott legnagyobb riválisával szemben. Idén ismét az elődöntőben feszülnek egymásnak a felek, míg a másik ágon a Debrecen és a Mosonmagyaróvár mérkőzik meg a tatabányai Multifunkciós Csarnokban.
GYŐR–FTC
A bajnokságban az idényben már kétszer találkozott egymással a két kiemelkedő hazai klub, az ősszel fölényes, tizenöt gólos sikert arattak a győriek, és a márciusi népligeti visszavágó végén is az ETO vezetett, azonban az FTC egy időn túli hétméteresnek köszönhetően pontot mentett. Az elmúlt hetek sokkal jobban sikerültek a győrieknek, az ETO összesítésben huszonhárom góllal múlta felül az Odensét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, míg a több kulcsemberét nélkülöző FTC hazai döntetlen után idegenben kikapott a metziektől, így az idén is lemaradt a budapesti final fourról.
„Nehéz időszakban vagyunk, szomorúak voltunk, hogy nem jutottunk tovább a Bajnokok Ligájában, de most gyakorlatilag erre az egy hétvégére koncentrálhatunk, és nagyon egységesnek látom a csapatot. Sokkal erősebbek lennénk, ha nem lenne ennyi sérülés a csapatban, de megtanultunk egymásért küzdeni” – idézi a balátlövő Emily Vogelt a ferencvárosiak honlapja.
A győri keretben Veronica Kristiansen az egyik olyan játékos, aki átélte az öt évvel ezelőtti kupadiadalt, a fináléban három gólt szerzett.
„Ellenfelünk minden kulcsjátékosára készülünk. Tudjuk, a ferencvárosiaknak jól működő rendszerük van, amellyel gondot okozhatnak a védelmünknek, éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a védekezés után gyorsan reagáljunk, és rájuk tudjuk erőltetni a saját tempónkat. Szerintem jól lassítják a játékot, úgyhogy ezen nekünk kell változtatnunk, és növelni a sebességet” – fogalmazott klubja felületén a norvég balátlövő.
MOSONMAGYARÓVÁR–DEBRECEN
Abban a többször emlegetett 2021-es döntőben a győriek a DVSC-t múlták felül. A Loki egy év kihagyás után jutott ismét a négy közé, és ha legyőzi a Mosonmagyaróvárt, öt év után ismét az aranyért játszat.
„A sorsolásnál elkerültük a két nagycsapatot, de az MKC ellen sem lesz könnyű dolgunk – vélekedett Petrus Mirtill, a debreceniek balszélsője. – Tudjuk, hogy ez teljesen más meccs lesz, mint néhány hete a bajnoki, amelyen legyőztük elődöntős riválisunkat. Alaposan felkészültünk a hétvégére, s ha sikerül bejutnunk a fináléba, a vasárnapi találkozó már jutalomjáték lehet. Bárki is legyen az ellenfelünk, arra törekszünk, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk!”
Tavaly ez a két csapat a negyeddöntőben találkozott, akkor nagy meglepetésre a számos kulcsjátékosát eltiltás miatt nélkülöző MKC nyert. Az óváriak idénye elmaradt a várakozásoktól, így a kupa ideális lehetőség a javításra
„Nagyon nehéz 24 óra alatt lejátszani két meccset, főleg, ha ilyen ellenfelekkel nézünk szembe – fogalmazott Tóth Gabriella, a mosonmagyaróváriak irányítója. – Igyekeztünk taktikailag minél alaposabban felkészülni, elsősorban a Debrecen ellen, de nyilván ez speciális helyzet ebből a szempontból is, hiszen a másik két csapatra is figyelni kell. Az a célunk, hogy megpróbáljuk a hétvégéből a lehető legtöbbet kihozni.”
A Debrecen öt alkalommal nyert már kupát, legutóbb 1991-ben. Az FTC tizenhat sikerével a legeredményesebb, a Győr tizenötször szerezte meg a rangos trófeát. A Mosonmagyaróvár első érme még várat magára, ám sorozatban harmadjára jutott a négy közé.
| SZOMBAT Elődöntő 15.30: Győri Audi ETO KC–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: M4 Sport) 18.15: Motherson-Mosonmagyaróvári KC–DVSC Schaeffler (Tv: M4 Sport+) VASÁRNAP 15.45: a 3. helyért (Tv: M4 Sport+) 18.30: döntő (Tv: M4 Sport) |

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr






