Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.04.25. 09:31
null
A DAC-ban is futballozott korábban Szánthó Regő (középen), de ebben az idényben a Zsolnát erősíti (Fotó: MSK Zilina)
A szlovák élvonal felsőházi rájátszásában a második helyen álló DAC a negyedik Zsolnát fogadja.

Nem léphet pályára Tuboly Máté szombaton Dunaszerdahelyen. A DAC középpályása szerdán Nagyszombatban megkapta az ötödik sárga lapját, így eltiltás miatt ki kell hagynia a Zsolna elleni találkozót – a vendégeket Szánthó Regő révén szintén erősíti magyar futballista.

„Elég bosszantó, mert senki sem szeret meccset kihagyni. Érezhető volt, hogy előbb-utóbb összejön az ötödik sárga, sajnos ez most így alakult. A Zsolna ellen a lelátóról szurkolok” – mondta lapunknak az U21-es magyar válogatott csapatkapitánya.

Tuboly Mátéval ellentétben különös találkozó vár Szánthó Regőre. A 25 éves támadó visszatér korábbi csapatának stadionjába, ahol sok nagy csatát megélt, és több gólt is szerzett. A Zsolna a bajnokságban a dobogóért harcol, míg jövő héten pénteken a Szlovák Kupa döntőjében lép pályára.

„Amikor ősszel Zsolnára kerültem, a csapat épp Dunaszerdahelyen játszott. Akkor még csak a nézőtérről figyeltem az eseményeket. Szombaton nagyon különös lesz pályára lépni a Mol Arénában, ahol mindig is jó volt játszani. A két klub összecsapásain mindig sok gólt, pörgős meccset és sok párharcot láthatnak a drukkerek. Úgy gondolom, most is így lesz. Fontos ez a mérkőzés, hiszen ha győzünk, megelőzzük a DAC-ot, és fellépünk a dobogóra“ – mondta lapunknak Szánthó Regő, aki legutóbb 2023. április 14-én lépett pályára a DAC stadionjában a Zólyombrézó ellen. Több mint három év, pontosan 1107 nap után térhet vissza a Mol Arénába.

NIKÉ LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 7. FORDULÓ
20.30: DAC–Zilina – élőben az NSO-n!

Az élcsoport: 1. Slovan 59 pont, 2. DAC 52, 3. Trnava 50, 4. Zilina 49

 

Legfrissebb hírek

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
2026.07.08. 22:32

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
2026.07.04. 22:46

Szánthó Regő a Niké Liga újoncánál folytatja

Légiósok
2026.07.01. 17:22

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
2026.06.29. 14:20