Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.07.10. 09:16
null
Puskás Ferenc bekerült az eFootball legendái közé
„Puskás Ferencet leigazolta az e-Football” – írja csütörtöki hivatalos közleményében Puskás Ferenc hivatalos emlékoldala, a PUSKAS.COM.

 

 „A magyar futball-legenda, Puskás Ferenc hivatalosan is csatlakozott a világszerte ismert eFootball focis játék ikonikus játékosainak névsorához” – áll a közleményben, amely szerint a videójáték „Epic: World Classics” kampányának részeként Puskás játékoskártyája Pelé és Johan Cruyff kártyájával együtt jelenik meg, lehetőséget adva a játékosoknak világszerte, hogy újra átéljék a labdarúgás aranykorának ragyogását az eFootball keretein belül.

 

Ez a sorozat az eFootball™ 30. évfordulóját ünnepli, a játék három évtizedes fennállása során korábban a Winning Eleven / Pro Evolution Soccer (PES) nevet viselte. A KONAMI Csoport egyik vezető vállalata, a Konami Digital Entertainment által fejlesztett eFootball™ globális platformmá nőtte ki magát, több mint 800 millió letöltéssel, játszható konzolon, PC-n és mobilkészüléken. A KONAMI folyamatosan fejleszti a játékot heti frissítésekkel, interaktív megoldásokkal, mint például a Dream Team és a Co-op, valamint olyan ikonikus játékosok bevonásával, akik a labdarúgás és az eFootball™ történetében is meghatározók, hangsúlyozza a hivatalos kommüniké.

Puskás Ferencet méltatva az angol és magyar nyelvű sajtóközlemény a következőket írja a magyar sztárról: ő a futballtörténet egyik legikonikusabb alakja, a legendás magyar Aranycsapat kapitánya 1952-ben olimpiai aranyérmet, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstérmet nyert a magyar válogatottal.

84 válogatott góllal és a Real Madrid színeiben elért három Európa Kupa- és öt bajnoki győzelemmel Puskás a kreativitást, a gólérzékenységet és a feltartóztathatatlan támadójátékot testesítette meg. Egykori magyar csapattársa, Czibor Zoltán azt mondta róla a budapesti Puskás Múzeum egyik híres felirata szerint: „Ha egyszer belerúgott a labdába, abból két gól lett.”

Mint megjegyzik, edzői sikereinek egyikeként a Panathinaikosz csapatát is BEK-döntőbe vezette; ez a teljesítmény máig páratlan a görög futballban.

Puskás neve szobrok, róla elnevezett utcák, stadionok, az Év legszebb góljáért járó FIFA Puskás-díj és a Puskás Akadémia révén él tovább, Magyarország nemzeti stadionja, a Puskás Aréna is az ő nevét viseli, jövőre itt rendezik majd az UEFA Bajnokok Ligája döntőjét – emlékeztet a PUSKAS.COM közleménye.

A KONAMI és Puskás Ferenc közötti hosszú távú partnerség többet jelent annál, hogy megjelent egy új legenda a játékban, ez inkább közös elkötelezettség Puskás Ferenc örökségének megőrzése és gyarapítása iránt az eFootball™ révén a jövő generációi számára, írja a sajtóanyag, amely szerint a „Száguldó Őrnagy” virtuális pályára lépésével az együttműködés célja, hogy Puskás egyedi – és páratlan – történetét új rajongóknak mutassa be, és megerősítse a KONAMI kapcsolatát a szurkolókkal világszerte, különösen is Magyarországon.

„A világ minden Puskás-rajongója számára óriási öröm, hogy a „Mágikus Magyar” az eFootball világklasszisai közé került. Ez azt jelenti, hogy új nemzedékek tagjainak milliói találkozhatnak vele, kiváló eredményeivel és legendás személyiségével” – idézi a bejelentés kapcsán az emlékoldal Szöllősi Györgyöt, a Puskás-örökség nagykövetét, lapunk főszerkesztőjét, aki csaknem öt éve jelenthette be, hogy Puskás 2021-től szerepel a másik népszerű futballszimulációs játékban, a FIFA21-ben és újabb kiadásaiban is (ennek neve a tavalyi évtől EA Sports FC).

A KONAMI hivatalos oldalán már látható a július 10-től 31-ig tartó „Epic: World Classics” kampány nyitó videója Pelével, Cruyff-fal és Puskással.

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
Tegnap, 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Népsport: Sebes Gusztáv egy döntetlenbe bukott bele

Népsport
2026.06.09. 09:15

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik