Az Arsenal korábbi kiválósága Mexikóba szerződött

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.07.04. 07:05
Aaron Ramsey (középen) Mexikóban folytatja (Fotó: Getty Images)
A mexikói labdarúgó-bajnokságban szereplő UNAM Pumas saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette Aaron Ramseyt.

Bejelentette Aaron Ramsey szerződtetését a mexikói UNAM Pumas labdarúgócsapata, a walesiek 34 éves kiválósága a Cardiff Citytől érkezett.

Ramsey már kedden Mexikóba érkezett, ahol átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírta a szerződését. 

Alig várom, hogy játszhassak ennek a patinás klubnak a színeiben. Láttam pár mexikói mérkőzést, és azt tapasztaltam, hogy több remek csapat is szerepel a bajnokságban” – áradozott Ramsey a megállapodás aláírása után.

Ramsey az előző idényben megbízott játékos-edzőként próbált segíteni a Cardiffnak, ám a walesi klub kiesett az angol másodosztályból. Korábban az Arsenallal háromszor nyert FA-kupát, a Juventusszal olasz bajnok lett, illetve az Arsenallal és a Rangersszel is Európa-liga-döntőbe jutott. A walesi válogatottban 86-szor szerepelt, ott volt a 2016-ban Eb-elődöntőig jutó együttesben.

A Pumasra ráfér az erősítés, mert bár a legnagyobb mexikói klubok között tartják számon, a 2025 tavaszi bajnokságban csak a tizedik helyet szerezte meg.

 

 

Legfrissebb hírek

Gangnam Style! Egymásra találtak az A-csoport első fordulójának győztesei

Foci vb 2026
1 órája

1986 óta először nem dolgozik a vb helyszínéről Réthy Béla

Foci vb 2026
8 órája

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
9 órája

Hogy mit mond?

Foci vb 2026
10 órája

A tiltakozások ellenére pozitívan értékelte a nyitányt a mexikói elnök

Foci vb 2026
12 órája

Amerikai pite: mexikói fieszta, kiállítások és dél-koreai fordítás – az 1. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
13 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
18 órája

Megható pillanatok: a második gólt szerző mexikói sztár márciusban elhunyt édesapjának üzent

Foci vb 2026
19 órája
Ezek is érdekelhetik