IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Vágólapra másolva!
2025.06.09. 13:57
Fotó: Getty Images
Cristiano Ronaldo pályafutása 36. trófeáját nyerte azzal, hogy Portugália a 2–2-es döntetlent követően tizenegyespárbajban vasárnap este legyőzte Spanyolországot a labdarúgó Nemzetek Ligája fináléjában – írta hétfői összefoglalójában az IFFHS.

A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet azt is kiemelte, hogy a 40 éves labdarúgó, aki a rendes játékidőben – mielőtt sérülés miatt lecserélték volna – 2–2-re alakította az állást, a negyedik gólját szerezte a spanyolok ellen a 2018-as világbajnokságon elért triplája után. Portugália az első csapat, amely a 2019-es első kiírást követően másodszor diadalmaskodott a Nemzetek Ligájában, elvéve ugyanezt a lehetőséget a müncheni döntőre címvédőként érkezett vetélytárstól.

Az IFFHS megjegyezte, hogy Spanyolország nemzeti együttese korábban mind a kilenc mérkőzését megnyerte spanyol szövetségi kapitány által vezetett válogatott ellen, most a portugálokat irányító Roberto Martínez megszakította ezt a sorozatot. További érdekesség, hogy a legutóbbi 15 spanyol–portugál mérkőzésből tíz döntetlennel végződött.

A vasárnapi összecsapás sajátos spanyol nyertesének a középpályás Fabián Ruiz tekintendő, mivel válogatottjában megőrizte saját veretlenségi sorozatát, amely immár 39 mérkőzésből áll – 26 győzelem és 13 döntetlen –, ebben a mutatóban ő az éllovas. A PSG játékosa 2019-ben debütált a La Rojában, nála jobb egyéni statisztikája csupán a kétszeres világbajnok brazil Garrinchának van. A néhai szélső 49 egymást követő válogatott mérkőzésén nem veszített közel 11 év alatt, a nagy sorozata csak 1966-os búcsúfellépésén ért véget, amikor Brazília nemzeti csapata világbajnoki mérkőzésen 3–1-re kikapott a magyar válogatottól.

 

Legfrissebb hírek

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
18 órája

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Szoboszlai elárulta, megtörtént-e a mezcsere Ronaldóval

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:52

C. Ronaldo a magyarnál csak egy válogatottnak lőtt több gólt a világon

Magyar válogatott
2025.10.14. 12:44

Vb-selejtezők: tovább tart a spanyolok hihetetlen rekordja

Minden más foci
2025.10.14. 12:23

A CR7-hotel Lisszabonban, ami egy múzeummal is felér

Magyar válogatott
2025.10.13. 17:29
Ezek is érdekelhetik