Búcsúztak az élvonaltól, lemondott a korábbi magyar válogatott középpályás

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.06.02. 07:03
Miriuta nem tudta élvonalban tartani a jászvásáriakat (Fotó: Getty Images)
A Politehnica Iasi a hazai 1–1 után idegenben 1–0-ra kikapott a Metaloglobustól a román labdarúgó-bajnokság osztályozóján, így a következő idényt a másodosztályban kezdi.

A Metaloglobus Bucuresti az idegenbeli 1–1 után hazai pályán Dragos Huiban 85. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Politehnica Iasit, így a következő idényt az élvonalban kezdi – a klub először szerepel a legmagasabb osztályban.

A Politehnicát január vége óta a korábbi magyar válogatott középpályás, Miriuta László irányította, aki a mérkőzést követő sajtótájékoztatón bejelentette a távozását.

Egy hónapja mondom, hogy nehéz ez az út, de sajnos néhányan nem értették. Itt a vége. Mindannyian hibásak vagyunk. Nehéz időszakban vettem át a csapatot, voltak jó eredményeink, de a Slobozia elleni meccs után valami megtört. Az volt a küldetésem, hogy mentsem meg a csapatot, ez nem sikerült” – mondta Miriuta.

Az 56 éves szakember a harmadosztályú kolozsvári Sanatatea csapatától érkezett a Polihoz, amelynél minden sorozatot számítva öt győztes, öt döntetlenre végződő és hét vesztes meccse volt.

 

 

Legfrissebb hírek

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.06.12. 17:16

Románia: egykori válogatott hátvédet igazolt a Sepsi

Minden más foci
2026.06.11. 17:04

Szabó István: Dolgozik bennem a bizonyítási vágy a Csíkszeredánál

Minden más foci
2026.06.04. 15:52

Socca: kikaptunk a románoktól, de folytatjuk az Eb-t

Magyar válogatott
2026.05.22. 20:45

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
2026.05.01. 10:42

Románia: Gheorghe Hagi 25 év után tér vissza a válogatott élére

Minden más foci
2026.04.20. 13:59

A ráadásban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.04.15. 18:38

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2026.04.07. 23:08
Ezek is érdekelhetik