A hajrában szerzett góllal verte meg Bukarestben a Metaloglobust a Csíkszereda – videó

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2025.04.08. 17:58
Hegedűs Jánosék hajrában szerzett góllal győztek Bukarestben (Fotó: FK Csíkszereda/Fb)
Újabb lépést tett az élvonalba jutás felé a román másodosztály élén álló FK Csíkszereda, a székelyföldi csapat egyetlen helyzetét kihasználva győzte le a Metaloglobust.

Mivel a bukaresti csapatnak saját stadionja sincs, az albérletül szolgáló Clinceni Arénában szinte teljesen üres lelátók előtt zajlott a mérkőzés, így minden, a pályán és kispadon elhangzó szót tökéletesen lehetett hallani. A csíkiak, a szezonban talán először, ezúttal főként védelmüknek, és a 18 éves Simon Máté védéseinek köszönhetik sikerüket, mert igazán komoly helyzetük nem is akadt a találkozón. Mindkét csapat hosszú indításokra alapozott futballja ugyanis intenzív küzdelmet, de kevés lövést hozott, és egészen a 88. percig csak a hazaiak találták el a kaput. Ekkor azonban a középre előretörő Torvund Alexandert buktatták a kaputól mintegy 20 méterre, aki estében még rálőtte a labdát, és az a jobb alsó sarokban kötött ki.

Sikerével a Csíkszereda előnye már 13 pont az osztályozós helyeket elfoglaló Resicabánya és Metaloglobus előtt, igaz a hétközi forduló másik két találkozójára csak szerdán kerül sor.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (A GÓL 2.30-TÓL LÁTHATÓ)

ROMÁNIA
LIGA 2
Felsőházi rájátszás, 3. forduló
Metaloglobus–FK Csíkszereda 0–1 (Torvund 88.)
Csíkszereda: Babati Benjámin, Kelemen Dávid és Hegedűs János végjátszotta a mérkőzést, utóbbi a 13. percben sárga lapot kapott, a győztes gólt szerző Torvund Alexandert a 90. percben váltotta Nagy János, Pintér Bence nem állt be.

Az állás:
1. Csíkszereda 51 pont
2. Steaua 42 pont
3. FC Arges 40 pont
4. Resita 38 pont
5. Metaloglobus 38 pont 
6. Voluntari 34 pont
 

 

Legfrissebb hírek

Eppel Márton: Gólokkal akarom segíteni a Csíkszeredát a bennmaradásban

Minden más foci
2025.07.26. 11:16

Hat magyart vontak eljárás alá és tiltottak ki hat hónapra a csíkszeredai stadionból

Minden más foci
2025.07.26. 00:19

A Csíkszereda kikapott odahaza a Rapidtól

Minden más foci
2025.07.25. 22:55

Tusványos 2025: Nem autópályán haladunk, a göröngyös utat választottuk – Szondy Zoltán

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:52

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55

Eppel Márton és Pászka Lóránd is a Csíkszeredában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 12:41

Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

Minden más foci
2025.07.15. 15:50

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58
Ezek is érdekelhetik