Miriuta László lett a jászvásári csapat vezetőedzője

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2025.01.28. 19:11
Miriuta László lett a jászvásári Politechnica vezetőedzője (Fotó: Dömötör Csaba)
A Politechnica Iasi kedd este hivatalosan is bejelentette, hogy a korábbi magyar válogatott Miriuta László lesz a román labdarúgó-élvonalban a bennmaradásért küzdő csapat új vezetőedzője.

Román sajtóhírek szerint elsősorban azért esett rá a vezetés választása, mert vállalta, hogy a menesztett szakvezető korábbi munkatársaival dolgozzon együtt – a jászvásári klub pedig nem engedheti meg magának, hogy teljesen új stábot alkalmazzon. A Poli eddig másodedzője, Francisc Dican viszont már a kolozsvári CFR-nél is Miriuta munkatársa volt.

Az 56 éves edző négy év után vállalt újra munkát élvonalbeli csapatnál, azóta Nagybányán volt szakmai igazgató, az őszi idényben a Liga 3-as kolozsvári Sanatateát vezette, valamint televíziós szakértőként is dolgozott. A Superligában a CFR mellett a Ceahlaul, a Dinamo és az FC Hermannstadt kispadján ült, míg az NB I-ben a Győri ETO és a Kisvárda edzője volt.

Miriuta vasárnap, az Universitatea Craiova elleni idegenbeli mérkőzésen debütál új együttesénél. A találkozó érdekssége, hogy tegnap a craiovai klub is új vezetőedzőt nevezett ki a korábbi román szövetségi kapitány, Mirel Radoi személyében.

 

 

Legfrissebb hírek

Románia: Gheorghe Hagi 25 év után tér vissza a válogatott élére

Minden más foci
2026.04.20. 13:59

Liga 2: Huszti Andrásékat is legyőzte a Sepsi

Minden más foci
2026.04.11. 14:05

Újabb légióst igazolt a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.08. 13:37

Liga 2: bákói győzelemmel közelít a felsőházi helyekhez a Sepsi

Minden más foci
2025.10.18. 13:14

Távozik a Csíkszeredától Babati Benjámin

Minden más foci
2025.10.01. 14:47

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Ez ám a büntetés: 94 pontos levonás a román labdarúgásban

Minden más foci
2025.08.23. 11:59

Hiába vezetett, kikapott a Csíkszereda az első helyezettől

Minden más foci
2025.08.17. 17:15
Ezek is érdekelhetik