Elutasították a beadványt – Robinho folytatja kilencéves börtönbüntetésének letöltését

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.11.23. 13:02
Fotó: Getty Images
Ügyvédei közbenjárása ellenére folytatja kilencéves börtönbüntetésének letöltését a százszoros brazil válogatott labdarúgó, Robinho, akit egy 2013-ban, Milánóban elkövetett csoportos nemi erőszak miatt ítéltek el.

A márciusban rács mögé került, 40 éves Robinho képviselői azért folyamodtak a bírósághoz, hogy védencüket helyezzék feltételesen szabadlábra, de az egyik Sao Pauló-i ítélőszék elutasította a beadványt.

Robinhóra 2017-ben szabta ki egy olasz bíróság a büntetést. A vád szerint az akkor az AC Milanban futballozó csatár és barátja, Ricardo Falco, illetve további négy társuk megerőszakolt egy 23 éves nőt egy diszkóban. Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat azonban nem találta meg a rendőrség. Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, ezért kellett Robinhónak otthon börtönbe vonulnia.

A Copa América-győztes futballista, aki játszott a Real Madridban és a Manchester Cityben is, 2020 októberében visszatért első profi csapatához, a Santoshoz, de a bírósági ítélet miatt szurkolók és támogatók tiltakoztak a szerepeltetése ellen, így hat nap után szerződést bontottak vele. A támadót korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor Manchesterben játszott, de 2009-ben felmentették.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21