Zlatan Ibrahimovic szerint ő minden idők legkomplettebb játékosa

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.06.09. 12:45
Sweden v Serbia - International Friendly
Zlatan Ibrahimovicot elbúcsúztatták Stockholmban (Fotó: Getty Images)
Szerbia könnyed, 3–0-s győzelemmel hangolt a jövő héten kezdődő németországi labdarúgó Európa-bajnokságra. Déli szomszédaink szombaton Stockholmban játszottak felkészülési mérkőzést a kontinenstornáról lemaradó svédekkel, de kevésbé a találkozóra emlékeznek majd a hazai szurkolók, ugyanis a meccs előtt búcsúztatták el az előző idény végén visszavonult Zlatan Ibrahimovicot.

A svéd válogatottban 122 mérkőzésen 62 gólig jutó ikon – aki hazájában 12-szer, Olaszországban háromszor lett az év játékosa – bár az olasz és a francia bajnokságban ötször lett gólkirály és tíz bajnoki címet nyert több kupa mellett, a legrangosabb trófeát (Bajnokok Ligája) nem tudta elhódítani, ennek ellenére sokak szemében vált legendává – nem csak jellegzetes humora miatt.

Ibrahimovicot hazájában, Svédországban a Szerbia elleni felkészülési mérkőzés előtt köszöntötték és búcsúztatták el Stockholmban.

Ibrahimovic a Svéd Labdarúgó-szövetség honlapján megjelent, karrierösszegző interjúban is hozta a megszokott formáját.

Minden idők legkomplettebb játékosa. Nem is lehetne jobb és nincs is jobb

– felelte arra a kérdésre Zlatan Ibrahimovic, milyen játékos volt. –

És most nem viccelek, komolyan gondolom. A különbség köztem és mások között az, hogy mások valamiben jók, én pedig mindenben jó voltam

– húzta alá, de a fiataloknak is adott néhány tanácsot.

„Minden lehetséges, függetlenül attól, honnan jössz. Csak akkor lehetsz sikeres, ha hiszel magadban és dolgozol érte” – üzente Ibrahimovic, részletezve, hogy ő sosem volt elégedett, mert mindig is többet akart, folyamatosan kihívásokat tűzött ki maga elé.

A svéd válogatottban történt bemutatkozására is visszaemlékezett a klasszis.

„Amikor bekerültem a válogatottba, annyit írtak rólam, hogy a többi sztár egy kicsit árnyékba került. Nem tudom, hogy ez bosszantotta-e őket vagy sem, de sok figyelmet kaptam. Bárhová mentem, az emberek követtek” – fogalmazott, majd felelevenítették a 2004-es Európa-bajnokságon Olaszország ellen lőtt emlékezetes, sarokkal szerzett találatát, ám ő az angolok elleni távoli, ollózós gólját tartja a legszebbnek – nem csak a saját góljai közül.

Az angolok elleni gólom a történelem legszebb gólja. Nincs más, aki így szerzett gólt. Szóval ez a történelem legszebb gólja. Nem azért mondom, mert én lőttem. Szerintem többször nem fog megtörténni. Ezt a tizenhatoson belül kell megtenni. Kinek jutna eszébe ebben a helyzetben ilyet tenni? Ennek nem szabadna megtörténnie. Tíz edzőből tíz azt mondaná, vedd le a labdát és vezesd, ne az idődet pazarold. Én viszont egy ollózásra gondoltam húsz méterre a kaputól és sikerült is

– elevenítette fel.

Ibrahimovic nemcsak a szövetségnek adott interjút, hanem a pályán is mondott egy beszédet a szerbek elleni meccs előtt.

„A legnagyobb dolog számomra labdarúgóként az volt, hogy felvehettem a svéd válogatott mezét. Büszkén és szeretettel viseltem. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy csapatkapitány lehettem. Hú, még most is beleborzongok… Az első naptól kezdve rengeteg támogatást, energiát és sok nagyszerű emléket kaptam, amelyeket sosem felejtek el. Lehetővé tettétek, hogy gólrekordot döntsek. Szívből köszönöm” – mondta Ibrahimovic, akinek beszéde után a közönség a „Zlatan, Zlatan” rigmust kezdte kántálni. 

„Mindent köszönünk, Zlatan” – volt olvasható a stockholmi Friend Parkban.

 

Legfrissebb hírek

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

Megérkezett a Real Madrid Budapestre – videók

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 19:30

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Vinícius ott van a Real Fradi elleni keretében, Mbappé, Diomandé és Bellingham nincs

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 15:42

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24