Újabb magyar játékossal erősített a Dunaszerdahely – hivatalos

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 10:38
Tuboly Máté (Fotó: DAC)
Megvan a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) szereplő DAC első igazolása a nyári felkészülés során. Az új idénytől a 19 éves magyar középpályás, Tuboly Máté sárga-kékben futballozik tovább. A Győr kötelékébe tartozó labdarúgó, aki a 2023–2024-es idényt Debrecenben töltötte kölcsönjátékosként, 2026 nyaráig szóló szerződést kötött a Dunaszerdahellyel.

„A DAC keretében olyan srácok vannak, akikkel együtt futballoztam az ETO-ban, velük beszélgettem az itteni feltételekről és csak szuperlatívuszokat hallottam tőlük. Többen is szerettünk volna Győrből Dunaszerdahelyre kerülni, figyelemmel követtük a sárga-kékek eredményeit és mérkőzéseit. A DAC nagyon jelentős klub, amellyel mindig szimpatizáltam és nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért. A pályán igyekszem mindig otthagyni a szívem és a maximumot nyújtani a csapat érdekében – pontosan ezt próbálom majd nyújtani az új állomáshelyemen is. Már alig várom a nyári felkészülés kezdetét” – nyilatkozta a dunaszerdahelyi klub honlapján szerződése aláírását követően Tuboly Máté.

„Máté rendkívül ígéretes, a hatos és a nyolcas pozíciójában is bevethető középpályás, aki nagyon fiatal korától a felnőttek között szerepel. Annak ellenére, hogy még csak tizenkilenc éves, az új idény már a negyedik lesz számára a profi labdarúgásban. Az NB I-ben eltöltött legutóbbi idénye során értékes tapasztalatokkal gazdagodott, most pedig lehetősége nyílik követni honfitársai, Vitális és Csinger útját, akik mind a ketten a kezdőcsapatunk stabil tagjai” – mondta a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

Tuboly Máté a Solymári SC-ben ismerkedett meg a sportág alapjaival. Egy évet eltöltött a GERRZO nevű ifjúsági csapatban, majd 2014 nyarán a Vasas akadémiájának a labdarúgója lett. 2020-tól a győri ETO-ban szerepelt, ahol már 2021 májusában, tehát tizenhat évesen bemutatkozott az NB II-es csapatban. A legutóbbi évadban az élvonalbeli Debrecennél szerepelt kölcsönben, ahol 12 első osztályú összecsapáson lépett pályára. Magyarországot az U17-estől az U19-es kategóriáig képviselte válogatott szinten.

 

Legfrissebb hírek

„Ilyen még sohasem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
23 órája

Hiába a három kapufa, a DAC nem tudott nyerni az újonc Eperjes otthonában

Minden más foci
2025.08.16. 22:26

Továbbra is pont nélkül a Komárom

Minden más foci
2025.08.16. 21:08

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Niké Liga: Redzic Damir is bekerült a forduló válogatottjába

Minden más foci
2025.08.11. 16:43

Redzic Damir kiemelkedett a mezőnyből a szombati DAC-győzelem során

Légiósok
2025.08.10. 13:53

Megvan a DAC első győzelme a Niké Liga új idényében

Minden más foci
2025.08.09. 22:31

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51
Ezek is érdekelhetik