A PAOK megnyerte a szaloniki derbit, az övé lett a görög bajnoki cím

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 21:58
PAOK-ünneplés az öltözőben (Fotó: AFP)
A PAOK 2–1-re legyőzte az Ariszt a görög labdarúgó-bajnokság vasárnap esti szaloniki derbijén, ezzel elhódította a bajnoki címet.

 

A spanyol Brandon Thomas révén a PAOK szerzett vezetést, honfitársa, Loren Morón a második félidő elején egyenlített, a Sahtarból ismerős brazil veterán, Taison újra a PAOK-ot juttatta előnyhöz a 62. percben, és ez már elég volt a győzelemhez – még úgy is, hogy az utolsó negyedórában emberhátrányban kellett megőrizni a fórt.

A nagy vetélytárs AEK ezúttal győzött, de az előző két fordulóban nem jutott ponthoz – a kettő közül az egyik vereséget a PAOK mérte rá, amely remekül hajrázott, négyes győzelmi széria révén előzött és lett bajnok.

A PAOK 2019 óta először, összességében negyedszer lett Görögország bajnoka, és a selejtező második fordulójában kapcsolódik be a Bajnokok Ligája következő idényébe.

A jövő heti Panathinaikosz–Arisz kupadöntő győztese az Európa-ligában indul majd, az AEK a Konferencialigában, akárcsak az Olympiakosz – utóbbi azonban még feltornászhatja magát az El-főtáblára, ha megnyeri az Ekl idei döntőjét. Ez esetben a kupadöntő vesztese is ott lehet a Konferencialiga következő kiírásában.

GÖRÖGORSZÁG, RÁJÁTSZÁS
FELSŐHÁZ, 10. FORDULÓ
Arisz–PAOK 1–2
AEK–Lamia 3–0
Panathinaikosz–Olympiakosz 2–2
A végeredmény: 1. PAOK 80 pont, 2. AEK 78, 3. Olympiakosz 74, 4. Panathinaikosz 72, 5. Arisz 55, 6. Lamia 35

 

Legfrissebb hírek

Görög óriásklub vezetőedzője lett Rafa Benítez

Minden más foci
17 órája

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

A Newcastle Isak pótlásán dolgozik; Gyökeres megkapta az engedélyt az orvosira – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.25. 23:00

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Megvédte bajnoki címét a Sturm Graz, Lengyelországban a Lech Poznan ért fel a csúcsra

Minden más foci
2025.05.24. 21:07
Ezek is érdekelhetik