A Borussia Dortmund is csatlakozott a klubvilágbajnokság mezőnyéhez

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 10:05
A Dortmund is indulhat a klubvébén (Fotó: Getty Images)
Kilencedik európai csapatként a Borussia Dortmund szereplése is biztossá vált a 2025-ös labdarúgó-klubvilágbajnokságon.

A nemzetközi szövetség (FIFA) közleménye szerint a Dortmund részvétele azt követően dőlt el, hogy a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig a nyolcaddöntőben a Real Madriddal szemben kiesett a Bajnokok Ligájából.

A vb-re minden konföderáció legrangosabb sorozatának 2021 és 2024 közötti győztesei már kvalifikálták magukat. Ezt azt jelenti, hogy Európából a Chelsea, a Real Madrid és a Manchester City biztos szerepelőnek számít. A kupagyőztesek mellett korábban a Bayern München, a Paris Saint-Germain, az Internazionale, a Benfica és a Porto is az európai szövetség (UEFA) ranglistája alapján került a mezőnybe, amelyben még két hely kiadó a kontinensről. Egy országból legfeljebb két együttes vehet részt, kivéve akkor, ha az adott ország kettőnél több Bajnokok Ligája-győztes gárdával rendelkezik.

A 32 csapatot nyolc négyes csoportba sorsolják majd, melyekből az első kettő jut a kieséses szakaszba.

További biztos résztvevők: Afrikából az egyiptomi Al-Ahli és a marokkói Vidad Casablanca, Ázsiából a szaúdi Al-Hilal és a japán Urava Red Diamonds, Észak- és Közép-Amerikából, illetve a Karibi-térségből a mexikói Monterrey és a Club León, valamint az amerikai Seattle Sounders, Óceániából az Auckland City, Dél-Amerikából pedig a brazil Palmeiras, Flamengo és a Fluminense.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
11 órája

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
11 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33
Ezek is érdekelhetik