FIFA: Kék lap és időbüntetés? Csak semmi kapkodás!

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 10:04
null
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a hivatalos Twitter (X)-csatornáján óvatosságra intett ama angol lapértesülésekkel kapcsolatban, amelyek szerint az FA-kupa következő kiírásában is tesztelhetik az időbüntetést eredményező kék lap használatát.

Az angol The Telegraph exkluzív információként hozta a hírt, miszerint az angol Labdarúgó-szövetség (FA) az országos kupában is tesztelheti a kék lapot, illetve a vele szimbolizált időbüntetést, és erről akár már ezen a héten érkezhet a bejelentés. A lap értesülése szerint két kék lap felér majd egy pirossal, akárcsak az egy kék lap, egy sárga lap kombináció.

A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB ősszel kiszivárogtatta, hogy a taktikai szabálytalanságok és a reklamálások szankcionálásaként tízperces időbüntetés bevezetését tervezi, illetve – a rögbi mintájára – kizárólag a csapatkapitányoknak tenné lehetővé, hogy mérkőzés közben kommunikáljanak a játékvezetővel – ezekről itt írtunk.

A novemberi találkozó után a FIFA képviselőjeként megszólaló korábbi kiváló játékvezető, Pierluigi Collina „nagyon valószínűnek” nevezte, hogy a tervezett szabályt nemcsak amatőr, hanem profi szinten is tesztelik majd. A kérdés csak az, hogy mikor – a FIFA csütörtök késő esti X-posztja arra enged következtetni, hogy nem feltétlenül a közeljövőben.

„A FIFA tisztázni szeretné, hogy az úgynevezett »kék lap« elit szinten történő bevezetéséről szárnyra kelt sajtóhírek pontatlanok és elhamarkodottak. Ha lesznek a jövőben is ilyen tesztek, azokat felelősen, alsóbb szinteken kell végrehajtani, és a FIFA ezt az álláspontot szándékozik képviselni az IFAB március 2-i glasgow-i ülésén, amelyen a téma napirenden lesz” – írta a FIFA. 

A szabály bevezetését pártolók azzal érvelnek, hogy a tízperces büntetéssel, illetve a reklamálás korlátozásával (valamint a fegyelmi eljárások pénzbeli büntetési tételeinek emelése révén) összességében javul a profi labdarúgók viselkedése, az jó hatással lesz a nézőtéri hangulatra, és általában a sportági közegre mind a profik, mind az amatőrök szintjén. Az eddigi, amatőr szinten végrehajtott, egyelőre csak a reklamálásokra alkalmazott próbaüzem biztató, az érintett brit játékvezetők szerint jelentősen csökkent a feleselések száma.

Az időbüntetés ötletét mindazonáltal nem mindenki üdvözli, az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA) vezető korábbi játékvezető, Alexander Ceferin például a „futball halálát” látja benne – emlékeztet a Guardian.  

FRISSÍTÉS, péntek 14.45: a kék lapok ügyét felkapó Telegraph Sport péntek kora délutáni hírében megosztotta ama újabb értesülését, hogy a csütörtöki hír ellentmondásos visszhangjára tekintettel az IFAB levette a napirendről a profi szintű teszteléssel kapcsolatban péntekre tervezett bejelentését, és majd – ahogyan azt a fentebb idézett FIFA-poszt jövendölte – a szervezet márciusi, glasgow-i ülésén térnek vissza a témára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik