IFAB: a futball egy lépéssel újra közelebb az időbüntetéshez

K. Zs.K. Zs.
2023.11.28. 19:49
null
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Kedden újabb lépéssel került közelebb a professzionális labdarúgás az időszakos (nagy valószínűséggel tízperces) kiállítás bevezetéséhez: a sportág nemzetközi szabályalkotó testületének (IFAB) Londonban megtartott szokásos őszi előkészítő értekezletén egyetértés mutatkozott abban, hogy az amatőr szinten már évek óta tesztelt új szabályt a profi között is kipróbálják.

 

Nemcsak az elsősorban taktikai szabálytalanságokért és a játékvezetőkkel szembeni tiszteletlenségért kiszabni tervezett (valószínűleg tízperces) időbüntetés bevezetése kapott támogatást a keddi összejövetelen, hanem az is, hogy mérkőzés közben – a rögbi mintájára – csak a csapatkapitánynak legyen lehetősége kommunikálni a játékvezetővel. A tervekről részletesen itt írtunk a közelmúltban.

Az értekezleten részt vevő Pierluigi Collina, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) játékvezetői bizottságának elnöke szerint „nagyon valószínű”, hogy a fenti intézkedéseket a profik között is kipróbálják – a legfontosabb feladat most az, hogy meghatározzák, melyik versenysorozat a legalkalmasabb a tesztre.

„Az ülés pozitív üzenete az, hogy igen, lépéseket fogunk tenni ezekbe az irányokba. A következő hetekben, hónapokban kiválasztjuk a tesztelés terepeit” – idézi a BBC Lukas Brudot, az IFAB titkárát.

A keddi heathrow-i megbeszélésen elhangzottak értelmében az IFAB a közeljövőben a VAR hatáskörének kiterjesztésén, az időhúzás szankcionálásának szigorításán, a tizenhatoson belüli kezezés egyértelműbb értelmezésén, valamint egy félautomata lesjelző berendezés alkalmazásán is dolgozik majd – utóbbi fő célja a leshelyzetek VAR-megítélésének felgyorsítása lenne. A biztató tesztek nyomán napirenden tartják a játékvezetők testkamerával történő ellátását is.

A kedden bejelentett javaslatokat az IFAB 2024. márciusi, glasgow-i közgyűlésén tárgyalják majd, és ott dönthetnek majd az elfogadásukról.

Az IFAB vezetősége évente kétszer ül össze: az őszi értekezlet (Annual Business Meeting) feladata gyakorlatilag a javaslatok hivatalos mederbe terelése és a döntés-előkészítés – ez zajlott le kedden –, a másik a sportág szabályváltoztatásairól dönteni hivatott közgyűlés (Annual General Meeting), ez utóbbi lesz márciusban.

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Az Egyesült Államok lesz az első női klub-vb házigazdája

Minden más foci
2026.10.22. 19:17

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54

Az UEFA magyarázatot követel az Infantino elnökségét érintő ügyekben

Minden más foci
2026.10.20. 10:32

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58