Cristiano Ronaldo: Nem néztem a The Bestet, ezek a díjak veszítettek a hitelességükből

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.01.23. 07:57
Cristiano Ronaldo kitart a szaúdi bajnokság mellett (Fotó: Imago Images)
Pénteken rendezték a 13. Globe Soccer Awards-díjátadót, amely után a négy jelöléséből hármat is díjra váltó Cristiano Ronaldo terjedelmes interjút adott az egyik legnagyobb portugál sportlapnak, a Recordnak – amelynek a kiadóját egyébként tavaly vásárolta fel. Az Al-Naszr portugál légiósa a beszélgetés során többek között kritikával illette azokat a díjátadókat, amelyeken újabban nem rúg labdába, beszélt az Eb-álmairól, és kizárta, hogy visszatérjen a hazájába klubszinten játszani. A Cristiano Ronaldóval készült interjút szemlézzük.

– Ötvennégy gólt szerzett 2023-ban, mindenkinél többet, ezért átvehette a Maradona-díjat. Mit gondol, meglepett vele másokat, illetve meglepte-e saját magát?
– Abból a szempontból meglepő, ha megnézzük, mi történt korábban a Manchester Unitednél és a válogatottnál, amikor már sokan lemondtak rólam – válaszolta a 38 éves, 205-szörös portugál válogatott támadó a Record portugál sportlapnak. – De én inkább összpontosítottam, és az Al-Naszrral kiváló felkészülési időszakot teljesítettem, ami mindig fontos a jó idényhez. Engem nem lep meg, hogy én lettem a legeredményesebb játékos, mert tudom, hogy továbbra is óriási potenciál rejlik bennem.
 

– A Globe Soccer Awardson több díjat is kapott. Hisz benne, hogy ha továbbra is hozza ezt a teljesítményt, visszatérhet az Aranylabda és a The Best jelöltjei, illetve díjazottjai közé?
– Nekem mindig a klubom és a válogatott az első, az egyéni díjak pedig csak azután jöhetnek, hogy jó idényt futottál a csapataidban. Ötvennégy gólt szereztem, és bár egyesek azt mondják, Szaúd-Arábiában ez könnyebb, a profik pontosan tudják, ugyanolyan nehéz, mint Olaszországban, Spanyolországban vagy Portugáliában. A gól az gól, ezért roppant büszke vagyok, hogy megelőztem Haalandot, Mbappét és Kane-t is.
 

– Lionel Messi úgy hódította el a The Best díját, hogy részben az Egyesült Államokban játszott…
– Már megszoktam, hogy miként működnek a díjazó szervezetek. Őszintén szólva nem is néztem a The Bestet. Ezek a díjak veszítettek a hitelességükből, hisz a komplett idényeket kellene értékelni. Én már nem is hiszek ezekben az elismerésekben. De a számok nem hazudnak, ezért a mostani díjamhoz kétség sem férhet, a tényeken alapszik.
 

– Portugália esélyes az idei Európa-bajnokság megnyerésére?
– A válogatottunkban megvan az erő ahhoz, hogy Európa-bajnok legyen, csakúgy, mint 2016-ban, amikor talán nem is számítottunk esélyesnek. Azzal a céllal kell az Eb-re menni, hogy megnyerjük, ezért kell minden erőnkkel küzdeni. Persze számos tényezőn múlik a siker, de én úgy gondolkodom, hogy – esélyesként, vagy sem – a végső győzelemért szállunk harcba.
 

– Roberto Martínez szövetségi kapitány nemrég azt mondta önről, hogy előbb lenne Európa-bajnok ismét, mint hogy karrierje alatt elérje az ezer gólt. Mit szól hozzá?
– A futballtörténet legeredményesebb játékosa vagyok, ezért kilencszáz vagy ezer gól egyre megy. Az ezerhez amúgy is el kell még érnem a kilencszázat, miközben az emberek úgy nyilvánulnak meg, mintha már az ezer közelében lennék. De ha választanom kellene, ezer százalék, hogy az Európa-bajnoki címet választom.

– A Sporting szurkolói közül még sokan reménykednek a visszatérésében. Reménykedhetnek?
– Nem érdemes ábrándokat kergetni. Már többször elmondtam, idén és jövőre az Al-Naszrnál szeretnék játszani. Boldog vagyok Szaúd-Arábiában, jól bánnak velem, a bajnokságban rejlő lehetőségek óriásiak, az ország futballja pedig továbbra is növekedési pályán marad. Sokan azt hiszik, ez hasonló projekt, mint amit Kínában láttunk néhány éve, ám nem így van. Szaúd-Arábia rendezi a 2034-es vébét, a bajnokság nívója addig biztosan emelkedni fog. Két-három éven belül a szaúdi a világ egyik legjobb ligája lesz, ezért semmi értelme visszatérnem a portugál bajnokságba. Negyven­éves leszek, mire lejár a szerződésem, utána még nem tudom, mi vár rám, de az, hogy visszatérjek Portugáliába játszani, szóba sem jöhet.

 

HÁROM DÍJAT VEHETETT ÁT CRISTIANO RONALDO A GLOBE SOCCER AWARDS GÁLÁJÁN
A Globe Soccer Awards, ismertebb nevén a Dubai d’Or díj Jorge Mendes, Cristiano Ronaldo korábbi ügynöke és Tommaso Bendoni kommunikációs szakember nevéhez fűződik, 2010-ben alapították, ráadásul egy időben Ronaldo fehérneműmárkája szponzorálta. Így nem meglepő, hogy a két portugál rendszeresen tarol a különböző kategóriákban – 2011 óta a támadót hatszor választották meg az év játékosának, Mendes pedig a lehetséges tizenhárom alkalomból tizenegyszer lett az év ügynöke… Miként az sem meglepő, hogy az eseménynek koránt sincs akkora presztízse, mint a France Football Aranylabdájának vagy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) The Best díjának, noha a GSA szervezésében mind a FIFA, mind az UEFA, sőt az Európai Klubszövetség (ECA) is részt vesz. A díjazottakra a szurkolók is szavazhatnak, de a végső döntést az újságírókból, ügynökökből, edzőkből és korábbi játékosokból álló zsűri hozza meg. A 2023-as évet értékelve már 18 kategóriában hirdettek győztest – a „fontosabbakat” emeltük ki.

GLOBE SOCCER AWARDS-GYŐZTESEK
Az év játékosa: Erling Haaland
Az év csapata: Manchester City
Az év edzője: Josep Guardiola
Az év felfedezettje: Jude Bellingham
A szurkolók kedvenc játékosa: Cristiano Ronaldo
Az év játékosa a Közel-Keleten: Cristiano Ronaldo
Maradona-díj (az év gólkirálya): Cristiano Ronaldo
Az év ügynöke: Jorge Mendes

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik