MLS: bejelentette Lloris érkezését a Los Angeles FC – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2023.12.30. 21:11
null
Új fejezet kezdődik Lloris karrierjében (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles FC szombaton hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a francia válogatottal világbajnokságot nyerő tapasztalt kapust, Hugo Llorist.

 

A 37 éves Hugo Lloris legutóbb a Tottenham alkalmazásában állt, a londoni együttesben azonban a Newcastle-től elszenvedett áprilisi 6–1-es vereség óta egyetlen percet sem lépett pályára. A Los Angeles FC közleményéből kiderült, hogy a veterán kapus 2024 végéig kötelezte el magát a klubhoz, a szerződés azonban opcionálisan meghosszabbítható a 2026-os idény végéig.

 

„Hugo vitathatatlanul generációja egyik legsikeresebb kapusa, ráadásul született győztes. Nagyon örülünk annak, hogy pályafutása következő állomásaként minket választott. Példátlan vezetői tapasztalata van a labdarúgás legmagasabb szintjéről, és tudjuk, hogy ez hozzásegítheti klubunkat a további trófeák megszerzéséhez. A Tottenhamnek szeretnénk köszönetet mondani az együttműködésért” – fogalmazott Lloris leigazolását követően John Thorrington, a Los Angeles társelnöke és vezérigazgatójaa klub hivatalos honlapjának.

Lloris majdnem húszéves játékos-pályafutását még a Nice-nél kezdte 2005-ben, három évvel később Lyonba került, mígnem 2012-ben szerződtette a Tottenham, ahol 361 tétmérkőzésen lépett pályára. A francia válogatottból is kirobbanthatatlan volt az elmúlt években, a címeres mezben 145-ször lépett pályára, legnagyobb sikere a 2018-as világbajnoki cím.

A francia kapust felesége, Marine, és három gyermeke is követi az Egyesült Államokba.

Legfrissebb hírek

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miamitól – hivatalos

Légiósok
2026.01.22. 09:19

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
2026.01.15. 19:05

Hiába Haaland jubileumi gólja, ismét csak ikszelt a City; emberhátrányban kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.01.07. 22:40

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32
Ezek is érdekelhetik