Az MLSZ válaszolt: a Grund FC leány játékosai nem játszhatnak fiúk között

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2023.09.26. 11:54
null
A Grund FC-nek nincs női csapata, azonban a sportág iránt érdeklődő lányok edzhetnek a klubban – ám hiába a kimagasló tehetség, ha a fiúk között nem játszhatnak bajnokit (Fotó: Grund FC)
Idősebb Buzsáky Ákos, a Grund 1986 FC szakmai vezetője azt kérte az MLSZ-től, hogy a klub két, tehetséges 15 éves leányjátékosa a fiúk között szerepelhessen, mivel az egyesületüknek nincs bajnokságban induló női csapata – a szövetség elutasította a kérést.

 

Csaknem negyven éve működteti idősebb Buzsáky Ákos a Grund 1986 FC-t. A leginkább utánpótlás-neveléssel foglalkozó klubból korábban olyan labdarúgók kerültek ki, mint a válogatottságig jutó ifjabb Buzsáky Ákos, Petneházi Márk, Daru Bence vagy a szintén magyar válogatott Pinczi Anita, pedig női csapata nincs az egyesületnek. Azonban a Grundban szívesen látták, látják a lányokat is, akiket aztán a serdülő fiúk között szerepeltetnek. Ennek a gyakorlatnak – most úgy tűnik – az MLSZ véget vetett, ugyanis hiába fordult Buzsáky Ákos a szövetséghez, az MLSZ orvosi bizottsága nem engedélyezte Darvai Luca és Gyurátz Eszter játékát az U15-ös fiúcsapatban. A klubelnök levelet írt a labdarúgó-szövetség főtitkárának, Vági Mártonnak, amelyben ismerteti az előzményeket, illetve kéri a szövetséget, hogy engedélyezze a két tehetséges lány labdarúgó fiúk közötti játékát.

„A versenykiírás, sportorvosi hozzájárulással, erre lehetőséget biztosít” – írta levelében idősebb Buzsáky Ákos, aki először dr. Papp Eszterhez fordult, csatolva a mozgásszervi vizsgálatokat végző dr. Bajzik Éva és dr. Béres Gábor sportorvos támogató nyilatkozatát, valamint a szülők hozzájárulását.

„Sajnos kedvezőtlen választ kaptunk – jegyezte meg csalódottan a Grund FC vezetője. – Az orvosi bizottság ugyanis nem akceptálta a csatolt szakorvosi véleményeket, elzárkózott a lányok orvosi vizsgálatától, és preventív okokra hivatkozva nem járult hozzá a játékengedélyük kiadásához. Egyesületünk csaknem negyvenéves története alatt több kiváló női játékost adott a magyar labdarúgásnak. Jelenleg Vass Hajna játszik az NB I-ben, de régebben Jakab Kata és Pinczi Anita is tizenöt évesen hagyta el klubunkat, és lett felnőtt magyar bajnok labdarúgó. Most pedig két tehetséges, régióválogatott futballistát veszíthet el a magyar labdarúgás kedvezőtlen döntés esetén. Szerintem ugyanis a kiemelkedően tehetséges lányok fejlődését a fiúk között szerzett edzésingerek tovább segíthetik. Ezt a külföldi példák is alátámasztják. A Grund 1986 FC nem rendelkezik leánycsapattal, így az érthetetlenül három hónapig elhúzódó döntés lehetetlen helyzetbe hozta a tanítványainkat.”

Buzsáky Ákos a végsőkig elment, s levélben kéri a szövetség főtitkárának közbenjárását a lányok játéklehetőségének megteremtése érdekében.

Megkeresésünkre Markó Edina korábbi női szövetségi edző – aki jelenleg az Illés Akadémia szakmai igazgatója – elmondta, ő is azoknak az oldalán áll, akik támogatják a tizenöt, sőt valamivel idősebb lányok fiúk között történő szerepeltetését: „Vannak országok, amelyekben a szövetségek a tizenhat éves lányokat is engedik a fiúk között futballozni. Viszont az MLSZ kompetenciája eldönteni, hol húzza meg Magyarországon a határt.”

Természetesen az ügy kapcsán megkerestük az MLSZ-t, s az alábbi tájékoztatást kaptuk a kommunikációs osztálytól: „Az U15-ös korosztályú bajnokságba tartozó lányok kivételes esetben egyedi, a női korosztályos válogatottak orvosa által kiállított írásbeli engedély birtokában szerepelhetnek a korosztályuknak megfelelő fiúbajnokságokban. Tekintettel arra, hogy a játékosok ilyen engedéllyel nem rendelkeztek, nem szerepelhetnek az adott bajnokságban.”

Amúgy nem példátlan eset, hogy nő futballozik férfiak között hazánkban. Tizenhárom éve a Nemzeti Sport oldalas cikkben számolt be arról, hogy a BLSZ III-ban szereplő Zuglói Kinizsiben éveken át rendszeresen játszott férfiak között a 26 éves Csemer Judit. Ahogyan az akkori cikkben szerepelt, a szabályok engedték ezt – manapság viszont már nem.

Legfrissebb hírek

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Horváth Dávid veszi át Kemenes Szabolcs helyét az U17-es és az U19-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.06.01. 11:29

NS-infó: a fiatal- és a magyarajánlásról tárgyalt az MLSZ – Gómez és Corbu már nem számít hazai játékosnak

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 09:18

Válogatott: sportpszichológussal bővült a szakmai stáb

Magyar válogatott
2026.05.29. 15:33

A következő idényben már nem Fizz Liga lesz az NB I neve – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 17:35
Ezek is érdekelhetik