Al-Naszr: „A rivalizálásnak vége” – Cristiano Ronaldo Messiről

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 10:39
Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldóval a keretében készül a szeptember 8-i, szlovákiai és a szeptember 11-i, Luxemburg elleni hazai Európa-bajnoki selejtezős mérkőzéseire a portugál válogatott. A 38 éves klasszis a szlovákok elleni meccs előtti sajtótájékoztatón beszélt Szaúd-Arábiába igazolásának okairól és az elmúlt nyolc hónapban tapasztalható változásokról és a Lionel Messivel zajlott rivalizálásról is.

Cristiano Ronaldo szerint már normális a szaúdi bajnokságban játszani (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo szerint már normális a szaúdi bajnokságban játszani (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo szerint már normális a szaúdi bajnokságban játszani (Fotó: Getty Images)

Cristiano Ronaldót 2022 decemberének végén jelentette be az Al-Naszr. Az ötszörös aranylabdásnak nem sokkal azt követően volt egy hangzatos kijelentése, mely szerint: „a szaúdi néhány éven belül a legversenyképesebb ligák között lesz”.

Bár a portugál kijelentésére sokan felkapták a fejüket, a szaúdi klubok a nyáron számos sztárt igazoltak, mint például a regnáló aranylabdás Karim Benzema, vagy éppen Neymar, N’Golo Kanté, Rúben Neves, Szergej Milinkovics-Szavics, Alekszandar Mitrovics, Jasszin Bunu, Kalidou Koulibaly, Jordan Henderson, Édouard Mendy, Roberto Firmino, Rijad Mahrez, Allan Saint-Maximin, Roger Ibanez, Merih Demiral vagy éppen Franck Kessié, velük is növelve a bajnokság színvonalát és nézettségét – és még ki tudja, hol a vége, az ESPN tavasszal ugyanis arról írt, hogy a szaúdi klubok egy 50 fős listát állítottak össze a megszerezni kívánt játékosokról.

Egyre inkább úgy tűnik, Cristiano Ronaldónak igaza lesz, s most megosztotta gondolatait a szaúdi ligáról.

„A kritika normális dolog és melyik ligát nem éri kritika? Természetes, hogy mindenhol vannak problémák és viták, így Szaúd-Arábiában, Portugáliában és a jelenlegi helyzetben Spanyolországban is” – kezdett bele Cristiano Ronaldo.

„Hat hónappal ezelőtt mindenki megőrült, amikor megtettem ezt a lépést, de most már nem tűnik annyira őrültnek. Már normális a szaúdi bajnokságban játszani. Nyolc hónapja vagyok az Al-Naszrnál, és érzem a fejlődést. Számomra megtiszteltetés, hogy megváltoztathatom azt, ahogy az emberek látnak egy országot és annak kultúráját. A futball színvonala is nagyszerű, és erre büszke vagyok” – hangsúlyozta az ötszörös aranylabdás.

„Miért nem adjuk meg nekik a lehetőséget, amikor megvannak bennük az értékek és a potenciál? Vannak nagyszerű játékosaik, és szeretnék megváltoztatni a labdarúgásukat, hogy a világ egyik legversenyképesebb bajnoksága legyen” – tette hozzá Ronaldo.

„Egyesek szerint én voltam a legrosszabb ebben az egészben, de én büszke vagyok rá. Azt akarom, hogy a szaúdi liga a következő években tovább fejlődjön és figyelemre méltó topbajnoksággá váljon” – mondta a portugál támadó, akit a Lionel Messivel való rivalizálásáról is kérdeztek.

„A rivalizálásnak vége. Ez egy jó, egészséges rivalizálás volt, melyet a nézők nagyon szerettek. Aki szereti Cristiano Ronaldót, nem utálhatja Messit és oda-vissza, mert mindketten nagyon jók. Megváltoztatták a futball történelmét. Kivívtuk az emberek tisztetetét szerte a világon és ez a legfontosabb dolog" – jegyezte meg Cristiano Ronaldo, aki 20 év után először nincs ott az Aranylabda 30 főre szűkített listáján.


EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK
Szeptember 8., csütörtök
5. FORDULÓ
J-CSOPORT

20.45: Szlovákia–Portugália (Tv: Spíler2)
Szeptember 11., hétfő
6. FORDULÓ
20.45:
Portugália–Luxemburg

Legfrissebb hírek

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05

Nem mind arany, ami fénylik – a Cristiano Ronaldo-hatás Szaúd-Arábiára, 3. rész

Képes Sport
2025.06.02. 17:03

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
2025.05.29. 22:43
Ezek is érdekelhetik