Videó: a kapusnak hirtelen nagyon sürgős lett, megállt a játék, hogy a mosdóba siessen

B. D. K.B. D. K.
2023.08.21. 14:03
Nem mindennapi okból állt meg a játék a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Hvidovre IF és az FC Köbenhavn egymás elleni bajnokiján (0–2). Nem sokkal az első félidő vége előtt a hazaiak kapusa furcsán mozogva elhagyta a pályát és bement a mosdóba.

Mivel kapusról volt szó, a játék megállt erre az időre. Filip Djukics nagyjából három percet volt távol (a biztonság kedvéért a cserekapus elkezdett melegíteni), majd nadrágot cserélve (szürkéről kékre) visszatért a pályára és folytatódhatott a játék.

„Hirtelen nagyon rosszul éreztem magam, szóval ki kellett rohannom a mosdóba” – mondta Djukics a mérkőzés után a DR Sportennek, majd megerősítette, hogy szükséges volt nadrágot cserélnie.

„Kissé kellemetlenül érzem magam, de ha vécére kell menned, akkor vécére kell menned. Jeleztem is a játékvezetőnek, hogy rohannom kell – fogalmazott mosolyogva a 24 éves kapus a campo.dk-nak. – Nagyon szerencsétlen eset volt, és nekem most ez nem annyira vicces. Néhány nap múlva valószínűleg már nevetni tudok rajta, mert ez egy emberi dolog.”

Azt is mondta, hogy a meccsek előtt nem nagyon szokott izgulni, most is inkább csak izgatottan várta a találkozót, szóval ez egy nagyon peches eset volt.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
3 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
13 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
16 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
23 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26