Szaúd-Arábia: újabb klasszist szerződtetett az Al-Hilal – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2023.08.18. 08:03
null
Jasszin Bono is Szaúd-Arábiába igazolt (Fotó: Getty Images)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, és a Sevilla kapusa, a marokkói válogatott Jasszin Bunu (Bono) a szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Al-Hilalnál folytatja pályafutását.

 

A kanadai Montrealban született 32 éves, 55-szörös marokkói válogatott Jasszin Bunu 2010-ben igazolt Európába a marokkói Vidadtól az Atlético Madridhoz (először még a B-csapatban védett), majd a Zaragoza, az Atlético első csapata és a Girona után 2019-ben szerződött Sevillába, s a klubbal kétszer nyerte meg az Európa-ligát.

A marokkói kapus minden sorozatot figyelembe véve 142 mérkőzésen védte a Sevilla FC kapuját, s ugyan 141 gólt kapott, 58 meccsen nem tudták bevenni a kapuját az ellenfelek.

Az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint a szaúdi élvonalbeli Al-Hilal 21 millió eurót fizetett a Sevillának az egyébként 12 millió euróra taksált Bunuért, akinek új klubjánál csapattársa lesz többek között a csillagászati összegért váltó Neymar, a Zenittől érkező Malcom, valamint a Chelsea-től megszerzett védő, Kalidou Koulibaly, illetve két középpályás, a Wolverhamptontól igazolt Rúben Neves és a Laziótól szerződtetett Szergej Milinkovics-Szavics.

Jasszin Bunu 2026-ig szóló szerződést kötött az Al-Hilallal.



 

Legfrissebb hírek

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

Nem borult a papírforma a Király-kupában, minden élvonalbeli csapat búcsúztatta hatodosztályú ellenfelét

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 23:03

A Sevilla az Osasuna ellen vetett véget rossz sorozatának

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 23:08

A Sevilla bírózott, Mourinho a csapatát dicsérte a Real győzelme után

Spanyol labdarúgás
2026.10.19. 10:52

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.18. 22:55

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26