Működhet másodszor? – Lampard és sorstársai a topligákban

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 20:28
null
Roy Hodgson és Frank Lampard is az idény végéig kapott megbízást, hogy segítsen régi-új csapatán (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az idény végéig Frank Lampardot nevezték ki a Premier League-ben szereplő Chelsea vezetőedzőjének. A londoni klublegenda már másodjára irányítja egykori csapatát edzői karrierje során, ennek kapcsán pedig megnéztük, a topligákban és az NB I-ben jelenleg kik azok a trénerek, akik visszatértek korábbi sikereik (vagy éppen kudarcaik) színhelyére.

 

PREMIER LEAGUE

Cikkünket Frank Lampard újbóli kinevezése ihlette, így kezdjünk is vele: a játékosként Bajnokok Ligája-győztes, 3-szoros angol bajnok, 4-szeres FA-kupa-győztes, 106-szoros angol válogatott, rendkívül gólerős középpályás edzői karrierje rendkívül fényesen indult a Derby Countynál, majd 2019 júliusában ő lett szeretett klubja, a Chelsea vezetőedzője. A londoniak Lampard érkezésekor ki voltak zárva az átigazolási időszakból, de a klublegenda bátran tette be a kezdőbe a fiatalokat, s BL-be vezette a csapatot.

A következő nyáron aztán már játékosokat is kapott Lampard, de őket nem tudta beilleszteni a csapatba, elbukott taktikailag, és az öltöző támogatását is elvesztette, így 2021 januárjában mennie kellett. Edzőként azóta az Evertonnál is leszerepelt, ám a Chelsea mégis őt nevezete ki átmeneti vezetőedzőnek Graham Potter távozása után. A következő időszakban kiderül, még nagyobb káosz lesz-e a londoniak háza táján, vagy Lampard gatyába rázza a tabella 11. helyén álló csapatot – ám most nézzük a korábbi középpályás sorstársait, vagyis az edzőket, akik jelenleg is olyan klubnál dolgoznak, ahol már megfordultak egyszer.

Lampardon kívül két, ebbe a kategóriába eső PL-edző dolgozik jelenleg, Roy Hodgson és David Moyes. Előbbi, a 75 esztendős volt angol kapitány hasonló utat járt be, mint a régi-új Chelsea-tréner, hiszen 2021-ben (4 idény után) távozott a Crystal Palace-tól, és idén márciusban tért oda vissza, szintén ideiglenesen. Moyes már más tészta, a korábbi MU-menedzser 2017 és 2019 között másfél évig irányította a West Hamet, majd rövid pihenőt követően 2019 decemberében vissza is tért a londoniakhoz. Bár jelenleg is a WHU-nál ténykedik Moyes, csapata kieső helyen áll, s egyre valószínűbb, hogy hamarosan menesztik őt.

LA LIGA

A topligákat és az NB I-et vizsgálva a spanyol élvonalban találjuk a legtöbb „újrázót”. A legismertebb példa Carlo Ancelotti esete, aki 2013 és 2015 között közel két évig irányította a Real Madridot, BL-t is nyert vele, majd megfordult három másik csapatnál is, de 2021 nyarán visszatért. Második korszaka első évében egyből bajnoki címig és BL-győzelemig vezette a „királyiakat”, utóbbira pedig most sem rosszak az esélyei – ez a visszatérés teljes mértékben bevált.

Carlo Ancelotti első, majd második madridi korszakában is BL-t nyert! (Fotó: Getty Images)
Carlo Ancelotti első, majd második madridi korszakában is BL-t nyert! (Fotó: Getty Images)

 

A 63 éves olasz tréneren kívül hárman járnak hasonló cipőben: Imano Alguacil (Real Sociedad), Ernesto Valverde (Athletic Bilbao) és Quique Sánchez Flores (Getafe). Előbbi első regnálása során mindössze 9 meccsig irányította a baszkokat, majd a második csapatnál dolgozott, s érettebben tért vissza, jól is teljesít a Sociedaddal. Valverde Bilbao után Barcelonában vállalt munkát, ahol triplázott a katalánokkal, majd megérdemelt pihenője után visszatért, hogy aztán idén ismét jó munkát végezzen régi-új csapata élén. Sánchez Flores már harmadszor irányítja a Getafét – 2004–2005 és 2015 után. Harmadjára 2021 októberében tért vissza, azóta elégedettek a munkájával.

SERIE A, BUNDESLIGA, LIGUE 1

Míg az első két topligában hét visszatérő edzőt találhatunk, addig a Serie A, Bundesliga, Ligue 1 hármasban összesen négyet. Az olasz élvonalban egyedül a Juventust irányító Massimiliano Allegri dolgozik „ismerős közegben”: az 55 éves, hatszoros olasz bajnok tréner 2014 és 2019 között irányította a Juvét, majd menesztését követően pihenni ment, nem vállalt máshol munkát, a most zajló idény elején pedig visszatért Torinóba. Bár rosszul kezdte csapatával az idényt, a vb óta szárnyal – még ha le is vontak az „Öreg Hölgytől” 15 pontot a bajnokságban.

A Bundesligában egyedül a Borussia Dortmund edzője, Edin Terzic a visszatérő. A 40 éves német szakember scoutból küzdötte fel magát a ranglétrán, 2020 és 2021 között 29 meccsen lehetőséghez jutott, múlt nyáron pedig visszatért. A Ligue 1-ben az örmény-francia Michel Der Zakarian a Montpellier-t irányítja második alkalommal, míg Olivier Pantaloni az AC Ajacciót már harmadszor.

NB I

A magyar élvonalban hozzászokhattunk már az edzőkeringőhöz, de az ritkább, hogy egy tréner ugyanazt a csapatot irányítsa, amelyet korábban is. Ezúttal azonban három ilyen vezetőedzőt is találunk a 12-es mezőnyben: Kuttor Attila (Mezőkövesd), Bognár György (Paks) és Nebojsa Vignjevics (Újpest). Előbbi múlt nyáron tért vissza Mezőkövesdre, utóbbiak pedig idény közben vették át régi-új csapatuk irányítását. Kuttor a középmezőnyben tartja a Kövesdet, Bognár szenzációs menetelést mutat be (jelenleg 3.) a Pakssal, míg Vignjevics győzelemmel kezdett múlt héten.

Nebojsa Vignjevics két kupát nyert Újpesten, most visszatért, hogy benn tartsa a csapatot az élvonalban (Fotó: Dömötör Csaba)
Nebojsa Vignjevics két kupát nyert Újpesten, most visszatért, hogy benn tartsa a csapatot az élvonalban (Fotó: Dömötör Csaba)
A TOPLIGÁK ÉS AZ NB I ÚJRÁZÓ EDZŐI (2022–23)
Premier LeagueFrank Lampard (Chelsea), David Moyes (West Ham), Roy Hodgson (Crystal Palace)
La Liga
Carlo Ancelotti (Real Madrid), Ernesto Valverde (Athletic Bilbao), Imanol Alguacil (Real Sociedad), Quique Sánchez Flores (Getafe)
Serie A
Massimiliano Allegri (Juventus)
Bundesliga
Edin Terzic (Bundesliga)
Ligue 1
Olivier Pantaloni (Ajaccio), Michel Der Zakarian (Montpellier)
NB I
Nebojsa Vignjevics (Újpest), Kuttor Attila (Mezőkövesd), Bognár György (Paks)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik