Portugália: bundagyanúba keveredett a Benfica, 12 meccset vizsgálnak

2023.03.02. 11:34
null
Vizsgálódnak több, a Benficát érintő portugál bajnoki miatt (Fotó: Getty Images)
A portugál ügyészség és Közminisztérium vizsgálja a Benfica hat 2016 és 2019 között lejátszott mérkőzését, valamint további hat mérkőzést, melyen az FC Porto és a Sporting is érintett volt, ugyanis a hírek szerint az ellenfelek kenőpénzeket fogadhattak el, hogy befolyásolják a meccsek eredményét – írta meg az O Jogo.

A szóban forgó 12 mérkőzés mindegyike érinti a Benficát, ugyanis saját mérkőzései mellett a gyanú szerint a klub kenőpénzeket adott az ellenfeleknek az FC Porto és a Sporting elleni mérkőzésen, hogy a Benfica számára kedvező eredmény szülessen.

Bár az összeset nem, de a gyanús meccsek közül hatot is nyilvánosságra hoztak. A Benfica ezen öt meccse közül négyet megnyert egy döntetlen mellett: a 2015–2016-os idényben a Marítimo ellen 2–0-ra győzött idegenben, majd a 2016–2017-es kiírásban a Rio Avét 1–0-ra verte meg vendégként, míg a Boavistával 2–2-re végzett. A 2017–2018-as évadban hazai pályán ismét a Marítimót múlta felül 5–0-ra, egy idénnyel később a Boavistát 5–1-gyel küldte haza. Ezek mellett nyilvánosságra hoztak még egy meccset a 2016–2017-es évadból, amikor az FC Porto csak 1–1-es döntetlent játszott otthon a Setúballal. A nyilvánosságra nem hozott, de gyanús meccsek közül csak egy végződött a kisebb csapat sikerével, amikor a Marítimo 2–1-re legyőzte a Sportingot.

A portugál TVI még februárban számolt be arról, hogy a Közminisztérium részéről felmerült a gyanú, hogy a Benfica a 2017–2018-as idényben a Moreirense játékosának, Alfa Semedónak a „megvásárlásával” garantálta Bajnokok Ligájában való indulását, hiszen a felek utolsó fordulóban lejátszott meccsén épp Semedo hozott össze egy büntetőt a Benficának. A játékost nyáron megvásárolta a Benfica, majd kölcsönadta az akkor az angol másodosztályban szereplő Nottingham Forestnek.

Legfrissebb hírek

Egyetlen szurkoló miatt büntette meg a Real Madridot az UEFA

Bajnokok Ligája
2026.03.06. 13:29

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Vinícius ezúttal is betalált, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott tovább a Benfica ellen

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 22:58

Az UEFA nem engedi pályára lépni Gianluca Prestiannit a Real Madrid ellen – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 16:22

Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:21

Vinícius Júnior nagyszerűen érzi magát, és különösen motiváltan várja a visszavágót

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 11:43

Rui Costa: Sohasem engedném, hogy rasszista futballista a Benficában játsszon

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 12:54

BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Bajnokok Ligája
2026.02.23. 17:04
Ezek is érdekelhetik