Gyász: megtalálták a romok alatt eltűnt Christian Atsu holttestét

M. B.M. B.
2023.02.18. 08:46
null
Christian Atsu 1992–2023 (Fotó: AFP)
Azok után, hogy 10 nappal ezelőtt még egymásnak ellentmondó hírekről számoltunk be a törökországi 7.7-es erősségű földrengésben eltűnt Christian Atsuról, most a ghánai futballista ügynöke bejelentette, hogy csupán a 31 éves játékos holttestét sikerült megtalálni.

„Megtaláltuk Atsut, de már nem volt életben. Részvétem a családnak. Jelenleg is a személyes tárgyait szedik ki a törmelék alól. Megtaláltuk a telefonját is” – nyilatkozta Atsu török ügynöke, Murat Uzunmehmet.

„Játékosunk, Christian Atsu életét veszítette otthona romjai alatt. Holtteste már útban van a Ghánában található szülővárosába, ahol nyugalomra fogják helyezni őt. Nem felejtünk el, Atsu. Csodálatos ember voltál, béke legyen veled. Nincsenek szavak, amelyek le tudnák írni a szomorúságunkat. Nyugodj békében” – búcsúztatta el néhai játékosát klubja, a Hatayspor.

 


Atsu egyébként órákkal a rengések előtt elhagyta volna a térséget, hogy a családjához utazzon Franciaországba (a kevés játéklehetőség miatt engedélyt kért a távozásra, amit a klub meg is adott neki), de miután február 5-én győztes gólt szerzett (mint utólag kiderült, ez volt az utolsó...), mégis a maradás mellett döntött.

A 65-szörös ghánai válogatott Christian Atsu első európai klubja az FC Porto volt, ahonnan egy Rio Ave-nál eltöltött kölcsönidőszak után átigazolta a Chelsea. A londoni klub – sok más akkori labdarúgóhoz hasonlóan – több ízben is kölcsönadta őt, így Atsu játszott a Vitesse-ben, az Evertonban, az AFC Bournemouthban, a Málagában és a Newcastle Unitedben is – ez utóbbi klub 2017-ben véglegesen is szerződtette őt. A „szarkáktól” 2021-ben távozott, ezután a szaúdi Al-Raed következett, végül 2022 szeptemberében írt alá utolsó klubjához, a török Hataysporhoz, ahol többek között a magyar válogatott Varga Kevin csapattársa volt.

Atsu a ghánai válogatottban 65 mérkőzésen kilenc gólt szerzett. A 31 éves szélső házas volt, feleségétől, Marie-Claire Rupio írónőtől két fia és egy kislánya született.

CHRISTIAN ATSU UTOLSÓ GÓLJA


 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07