Hátrányból állt fel, nehezen nyert a DAC hazai pályán

DUDUCZ TIBOR (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)DUDUCZ TIBOR (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)
Vágólapra másolva!
2023.02.25. 14:50
null
(Fotó: dac1904.sk)
A szlovák labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában az utóbbi időben remek formába lendülő DAC a Skalicát fogadta, és nagy nehézség árán 2–1-re sikerült győznie, így a tabella élére ugrott.

 

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
21. FORDULÓ
DAC–Skalica 2–1 (Cernek 66. – öngól, Brunetti 85., ill. Fábry 33.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Adunaszerdahelyi tábor ismét gyönyörű és példaértékű koreográfiával fogadta apályára lépő csapatokat. Az egész stadionban sárga-kék görögtüzek égtek és aB-közép előtt egy óriási molinón aszurkolók Ammar Ramadannak üzentek, akinek acsaládját Szíriában földrengés sújtotta.

Ahazaiak mestere, Adrián Gula amúlt heti Nagymihály elleni győztes meccsen pályára játékosoknak szavazott ismét bizalmat. Amint várható volt, avendégek visszahúzódtak, ahazaiak lábán vándorolt alabda. Asárga-kékek csak nagyon nehezen jutottak helyzetbe, sőt Yann Yao lövésénél ahazai kapusnak Samuel Petrásnak kellett kiütni alabdát. ADAC csak a25. percben került helyzetbe, amikor Zseljko Gavrics nyolc méterről Martin Junas kapusba bombázott. Nemsokára rá Alex Pinto közelről az égbe lőtt.

A33. percben az exdunaszerdahelyi Andrej Fábry húsz méterről leadott nem túl erős lapos lövését Petrás kapus bevédte. Ezután a gólszerző sportszerűtlenül a hazai tábort provokálta... 0–1

Szinte aközépkezdés után Janisz Niarkhoszt vágta fel Hurtado, de amegítélt büntetőt Kalmár Zsolt akapu mellé küldte.

Afordulás után rákapcsolt aDAC, avendégek szinte át sem jöttek afélpályán, ahelyzetek azonban csak nem akartak jönni. Aszakolcaiak csak ölték az időt. Minden bedobás, kirúgás hosszú ideig tartott. Sokáig hatékony volt ez a taktika aDAC-ellen.

Egy óra játék után acsereként pályára lépő Ammar Ramadan lövése volt veszélyes, majd Kalmár fejese szállt mellé. A 66. percben amagyar játékmester beadását Ramadan akapu elé lőtte és Matin Cernekről alabda agólvonal mögé pattant. 1–1

Ahogy az utolsó negyedórába lépett atalálkozó, óriási lett ahazai fölény. Jobbról is, balról is szálltak be abeadások avendégek kapuja elé, aMOL Aréna 4458 nézője űzte-hajtotta a kedvenceit. A 85. percben felrobbant a stadion. Ramadan beadása után Matesu Brunetti közelről kotorta be a vezető, egyben a győztes gólt. 2–1

A DAC megfordította a meccset, és mivel a Slovan Aranyosmaróton csak remizett, átvette a vezetést a Fortuna Ligában.

A hazaiaknál Kalmár Zsolt a 80. percig játszott, ekkor lépett pályára Szántó Regő; Veszelinov Dániel nem védett.

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+4. perc: Vége a meccsnek, nem könnyen, de nyert a DAC, és a tabella élére ugrott. 2–1

90+4. perc: Vlasko lőtt még egyet a végén, de elkerülte a lövés a DAC kapuját.

85. perc: GÓÓÓL! FORDÍTOTT A DAC! A megítélt szabadrúgásból jött a labda a tizenhatoson belülre Ramadanitól, a védők nem tudtak felszabadítani, Brunetti pedig néhány méterről, becsúszva lőtt a hálóba. 2–1

84. perc: PIROS! Cernek összehozott egy öngólt, majd most második piros lappal mehetett zuhanyozni idő előtt.

77. perc: Szinte teljesen kijátszották a helyzetet a hazaiak, így Niarkhosz remek pozícióból lőhetett, de elrontotta...

75. perc: Ramadan ment el jól a védők között, de nem akart lőni, inkább passzolt, ezt viszont lefülelték a védők.

66. perc: ÖNGÓLLAL EGYENLÍTETT A DAC! Ramadan lőtt élesen középre, Cernek kezén megpattant a labda, és így jutott a saját kapujába. 1–1

65. perc: 4458 néző figyeli a helyszínen az eseményeket.

62. perc: Ramadan! Andzouana passzából vállalkozott lövésre, a vendégek kapusa viszont bravúrral védett.

60. perc: Eseménytelen játszadozás zajlik a pályán, a DAC egyelőre nem tud helyzetbe kerülni, a szakolcaiaknak pedig jó ez az állás.

47. perc: Ramadan esett el a tizenhatoson belül, hátha jöhet egy újabb tizenegyes a DAC-nak, de büntető helyett sárga lappal bűnhődött.

46. perc:Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+4. perc: Vége az első félidőnek, vezetnek a vendégek. 0–1

45+2. perc: Niarkhosz rövid időn belül kétszer is fejelhetett a vendégek kapuja előtt – mindkétszer gyengén...

44. perc: Jó vendégakció végén Fábry fejelhetett, gyenge próbálkozását azonban kivédte Petrás.

37. perc: NINCS EGYENLÍTÉS! Kalmár állt a labda mögé, ezúttal azonban lövése a kapu mellett, egészen pontosan a jobb kapufa mellet zúgott el.

36. perc: Tizenegyeshez jutott a DAC!

33. perc: VEZET A SZAKOLCA! Erre senki sem számított, jó nagy potya volt... A korábbi DAC-játékos, Andrej Fábry lőtte el 20 méterről a labdát, nem volt sem túl erős, sem túl pontos, Petrás mégis bevédte... 0–1

32. perc: Pinto került helyzetbe a vendégek kapuja előtt, csakhogy a labda felpattant előtte, így rosszul találta el, és nem is lett belőle gól.

26. perc:Az első igazán nagy DAC-lehetőség maradt ki! Pinto indításával Blackman indult meg, laposan középre játszott a bal oldalról, érkezett Gavrics, akinek nem túl erős lövését Junas szögletre ütötte.

17. perc: Kalmár szabálytalansága után jó helyről jöhetett szabadrúgással a Szakolca, Medved lövése megpattant a sorfalon, de éppen így lett veszélyes, óriási helyzet alakult ki, végül Petrás bravúrral mentett.

4. perc: Fábry kínálta meg egy lövéssel éles szögből Petrást, de a DAC kapusa résen volt, és hárított.

1. perc: Elkezdődött a találkozó. A DAC tiszta sárgában, a Szakolca zöld-fehérben játszik.

A DAC kezdőcsapata:Petrás – Pinto, Kruzliak, Brunetti, Andzouana –Kácer, Dimun, Kalmár– Blackman,Niarkhosz, Gavrics.

ELŐZMÉNYEK

Szenzációsan szerepela szlovák élvonalban a DAC. A 10.fordulót követően csak a negyedikhelyen állt a Fortuna Ligában, hátrányakilenc pont volt az éllovas Slovannalszemben, jelenleg pedig második, és mindösszeegy pont választja el a címvédő pozsonyiaktól. A sárga-kékek 13 forduló óta őrzik veretlenségüket, ebbenaz időszakban négy döntetlen mellettkilencszer győztek. Érdekesség, hogyZseljko Gavriccsal és Samuel Petrássala soraiban még nem kapott ki a gárda.

„Eddig egy-egy gólom és gólpasszomvan, ennél azért többre vágyom. De így isboldog vagyok, hiszen ragyogóan szerepela csapat
– mondta a csallóközi klub hivatalos oldalának Zseljko Gavrics, a 22esztendős szerb támadó, aki szeptemberben a Ferencvárostól érkezett kölcsönbe. – Éppen szombati ellenfelünk, aszakolcai csapat ellen mutatkoztam be azősszel a DAC-ban. Nem sokkal a becserélésemet követően megszereztüka vezetést, és amikor már zsebbenéreztük a három pontot, a hazaiaka ráadásban egyenlítettek. Remélem,szombaton kihasználjuk a lehetőségeinket, és szurkolóink előtt győzelmetünnepelhetünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik