Szaúd-Arábia: Ronaldónak nem kell kampányolnia az ország vb-pályázata mellett

MTI/B. A.MTI/B. A.
2023.01.11. 10:20
null
Ronaldónak nem kell kampányolnia Szaúd-Arábia vb-pályázata mellett (Fotó: Getty Images)
A szaúd-arábiai al-Naszr labdarúgócsapata cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a nemrég igazolt Cristiano Ronaldónak a szerződése tartalmaz olyan kitételt, hogy a portugál sztár az ország 2030-as világbajnoki pályázatának nagykövete lesz.

A 37 éves futballista a múlt héten szerződött két és fél évre több mint 200 millió euróért az al-Naszrhoz, s azóta több olyan újságcikk is megjelent, melyek szerint Ronaldo további 200 milliót kap azért, hogy támogassa a szaúdi kandidálást.

„Az al-Naszr FC szeretné világossá tenni, hogy ellentétben bizonyos médiahírekkel, a Cristiano Ronaldóval kötött megállapodás nem tartalmaz semmilyen elköteleződést a vb-pályázat mellett”– írta szerda reggeli közleményében a klub. – „Ronaldo a klubra koncentrál, arra, hogy együtt dolgozzon csapattársaival a csapat sikereiért.”

A 2030-as világbajnokság pályázati időszakát tavaly nyitotta meg a nemzetközi szövetség, mely jövő évi kongresszusán dönt majd a rendezőről.

A 2026-os világbajnokságot az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közösen rendezi.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Kiderült, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szenvedett

Minden más foci
2026.03.03. 19:24

Hajdú B. István: Nem hiszem, hogy új világbajnokot avatunk

Minden más foci
2026.03.03. 10:23
Ezek is érdekelhetik