Labdarúgás: új tervvel álltak elő a Szuperliga szervezői – sajtóhír

M. B.M. B.
2023.01.24. 15:48
null
„szurkolók–milliárdosok 1–0” – az Arsenal szurkolói is tiltakoztak az Európai Szuperliga ellen 2021 április 21-én, nem sokkal később a tervezet megbukott (Fotó: Getty Images)
Új tervvel rukkoltak elő a két évvel ezelőtt megbukott Európai Szuperliga alapítói, akik az Európai Bíróság kedvező döntésére várnak – írta meg a L'Équipe.

A francia lap értesülései szerint a 48 óra alatt megbukott szakadár kupasorozat alapító tagjai, a Real Madrid és a Barcelona alaposan átdolgozták az eredeti terveket, így egy nyitott, minden egyesület számára elérhetőbb versengést hoznának létre. A két spanyol óriásklub 12 európai ország 50 csapatának kérte ki a véleményét arról, hogy milyen formátumot látnának szívesen abban az esetben, ha a Szuperliga mégis elindulna.

Az új tervek szerint a Szuperliga nyitott lenne, és olyan kisebb bajnokságok is képviseltethetnék magukat benne, mint például a belga, a holland vagy a skót pontvadászat. A csapatok sportszakmai teljesítményük alapján jutnának be a versenysorozatba, amelyben a pénzügyi fairplay jóval szigorúbb lenne, mint az UEFA jelenlegi szabályai – a fizetések összege például nem haladhatná meg a klubok költségvetésének 55 százalékát.

Az Európai Szuperliga alapítói – Florentino Pérezzel és Joan Laportával, a Real Madrid és a Barcelona elnökeivel az élen – jelenleg az Európai Unió Bíróságának döntésére várnak: a Luxembourgban székelő testület arról hivatott dönteni, hogy összeegyeztethető-e az európai uniós versenyjoggal az, hogy a FIFA és a UEFA jóváhagyása kell egy profi labdarúgótorna indításához az EU területén belül. Ezzel együtt kicsi annak az esélye, hogy a Szuperligát támogatóknak kedvező ítélet szülessen.

Legfrissebb hírek

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

„Felhasználtad Messit a 2021-es kampányban” – egymásnak feszült Joan Laporta és kihívója a vasárnapi elnökválasztás előtt

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 14:54

Laporta: Azok a játékosok, akik Xavival veszítettek, Flickkel nyernek

Spanyol labdarúgás
2026.03.09. 16:33

Megkezdődött az FC Barcelona elnökválasztási folyamata

Spanyol labdarúgás
2026.02.09. 14:41

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
2026.02.07. 13:33

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 13:51

Cadena Ser: Xabi Alonso szerint játékosuralom van a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.01.13. 11:56

„Vereség esetén is tiszteletet kell mutatnod” – Mbappé nem akart díszsorfalat állni, berágott a Barca elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 12:33
Ezek is érdekelhetik